Mérgező füst miatt máshol tartják az EU-csúcsot

Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Tanács régi székházában rendezik meg az uniós állam-, illetve kormányfők csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóját, miután a nemrég átadott új épületet egy héten belül már másodjára kellett kiüríteni a konyhában szivárgó mérgező füst miatt.














Orosz kémközpont a szomszédban? Moszkva védettséget kért

Oroszország ismét diplomatastátuszt kért azoknak az állampolgároknak, akik a nisi orosz-szerb humanitárius központban dolgoznak. A központ az USA szerint orosz kémközpont lehet, illetve könnyen azzá válhat, de ezt eddig senki nem tudta megerősíteni.




Visszafoglalták Rakkát az Iszlám Államtól

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák teljesen visszafoglalták Rakkát az Iszlám Államtól – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű londoni székhelyű civil aktivistaszervezet.