Ophelia megszelídül, mire a Brit-szigetekhez ér, de így is pusztíthat
Riasztást adtak ki az írországi és a brit meteorológiai szolgálatok az Ophelia hurrikán hétfő délutánra várt érkezése előtt.
Riasztást adtak ki az írországi és a brit meteorológiai szolgálatok az Ophelia hurrikán hétfő délutánra várt érkezése előtt.
MTI
Szigorúbb szabályozást ígért a francia elnök.
MTI
Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és az iraki erők.
MTI
Kancellárváltás lesz minden jel szerint Ausztriában. Az eddigi legerősebb párt, a baloldali SPÖ történelmi mélypontja körül táncol az előrejelzések alapján. Sebastian Kurz és az ÖVP örülhet, és minden bizonnyal a populista FPÖ-vel alakít majd kormányt. Ausztria tovább tolódott jobbra.
G. M.
Óva intett a Zsidó Világkongresszus (WJC) vasárnapi közleményében attól, hogy részt vegyen a következő osztrák kormánykoalícióban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), egy olyan szélsőséges párt, amely - a szervezet szerint - pártolja a rasszizmust és az antiszemitizmust, illetve indulatokat szít a kisebbségek ellen.
MTI
MTI
hvg.hu
Pénteken még Cambridge-ben tárgyalt a tudományos együttműködés lehetőségeiről, vasárnap viszont már iráni kollégáival tárgyalt hasonló témában a magyar oktatási államtitkár.
hvg.hu
A német választások után megállt a politikai élet Berlinben. Kivárták, hogyan dönt Alsószászország. Az eredmény nehezebb helyzetbe hozta Angela Merkelt.
G. M.
Vasárnap délutánra majdnem kétszázra emelkedett a szomáliai fővárosban, Mogadishuban szombaton elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A korábbi hírek előbb 40, majd 85 halottról szóltak.
MTI
Meteorológiai kuriózum éri el hétfőn néhány óra múlva Európát: az Ophelia hurrikán főként a kontinens nyugati felén fog dühöngeni.
MTI
Lengyelország lemond a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rugalmas hitelkeretéről (Flexible Credit Line, FCL), amely 9,5 milliárd dollárra szólt - közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter.
MTI
Kilencvennél is többen haltak meg a Szomália fővárosában, Mogadishuban előző nap elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A korábbi hírek mintegy 40 halottról szóltak.
hvg.hu
Benjámin Netanjahu miniszterelnök és a rendőrség példátlanul nyíltan összecsapott a hétvégén a médiában a kormányfő elleni korrupciós nyomozással összefüggő "szivárogtatáscunami" miatt.
MTI
Több százan vonultak fel vasárnap Sydney-ben azt követelve, hogy Ausztrália engedje be az országba azokat a menekülteket, akiket jelenleg Pápua-Új Guineában és Naurun tartanak fogva.
MTI
További több száz lakost űztek el otthonukból az erdőtüzek szombaton Észak-Kaliforniában: a 160 kilométer szélességben terjedő tüzek elértek újabb borpincéket és Sonoma történelmi város szélét.
MTI
A Hustler magazint is kiadó Larry Flynt most gondolta úgy, hogy végleg elege van az amerikai elnökből.
hvg.hu
Lezárták lövöldözés miatt szombat éjjel az Egyesült Államokban a Virginiai Állami Egyetem kampuszát.
unknown
Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia kizárta soraiból a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt producert.
hvg.hu
Az Antarktisz egyik pingvinkolóniájában mindössze két fióka élte túl az utóbbi idők egyik legnagyobb katasztrófáját.
hvg.hu
Aláírta Andrzej Duda lengyel elnök a nem kormányzati szervezetek finanszírozásáról szóló új törvényt, amellyel a bírálók szerint a varsói kormány akadályozni próbálja az általa nemkívánatosnak tartott csoportok tevékenységét.
hvg.hu