Lecsukhatnak egy 17 éves fiút Erdogan megsértéséért
 

Lecsukhatnak egy 17 éves fiút Erdogan megsértéséért

Recep Tayyip Erdogan török államfő megsértése miatt emeltek vádat egy 17 éves fiú ellen, akit előzetes letartóztatásba is helyeztek Corluban - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökségre hivatkozva az AFP.

MTI MTI





Japán nem menekül tovább a szexrabszolgák elől
 

Japán nem menekül tovább a szexrabszolgák elől

Japán a második világháborúban nagyjából 200 ezer ázsiai nőt kényszerített szexrabszolgaságra, az ügyet azonban azóta is igyekezett fölöttébb nagyvonalúan, a történéseken mintegy túllépve kezelni. Ezzel pedig Tokió csak fokozta a megaláztatást, amit ezeknek a nőknek el kellett viselniük. Még az első hivatalos bocsánatkérésig is csak húsz évvel ezelőtt jutottak el. Hétfőn azonban történelmi megállapodást jelentettek be.

hvg.hu hvg.hu




Kiűzték az ISIS-t Ramádiból
 

Kiűzték az ISIS-t Ramádiból

Az iraki kormányerők "teljesen felszabadították" Ramádit, a nyugat-iraki Anbár tartomány székhelyét az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellenőrzése alól.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI







Ezért Izrael a pénzügyi technológiák fellegvára
 

Ezért Izrael a pénzügyi technológiák fellegvára

A fintech – azaz pénzügyi technológiai – szektor nagyot robbant az elmúlt években. A hagyományos pénzügyi szolgáltatókat és rendszereket felforgató szoftverfejlesztők tavaly 12 milliárd dollárnyi befektetést vonzottak, szemben a 2013-as 4 milliárddal. A bankok joggal tarthatnak a feltörekvő fintech cégektől: a McKinsey szerint 2025-ig bevételük 10-20 százalékát és nyereségük akár 20-40 százalékát is elveszíthetik a lakossági és kkv-üzletágban.

CEU Üzleti Kar CEU Üzleti Kar

Kutyavilág jön a gyorshajtókra Szlovákiában
 

Kutyavilág jön a gyorshajtókra Szlovákiában

Péntektől akár ezereurós pénzbírságra is számíthat Szlovákiában az, aki jelentősen túllépi az engedélyezett sebességet. Újévtől hatályos a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása. Fizethet eztán az is, aki veszélyezteti a járdán haladó gyalogosokat – derül ki az Új Szó összefoglalójából.

hvg.hu hvg.hu

32 embert öltek meg két szíriai merényletben
 

32 embert öltek meg két szíriai merényletben

Legkevesebb 32 civil életét vesztette, és 90-en megsebesültek két pokolgéppel elkövetett merényletben hétfőn a kormányerők kezén lévő szíriai Homsz városában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns ellenzéki szervezet.

MTI MTI