Kijött az amerikai külügy Magyarországra vonatkozó országjelentése
 
Kijött az amerikai külügy Magyarországra vonatkozó országjelentése

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott, éves emberi jogi országjelentéseiben kiemelte a terrorszervezetek kegyetlenségét és a helyzet súlyosságát egyebek között a Közel-Keleten, Afrikában, Észak-Koreában és Oroszországban. A Magyarországról szóló jelentés a civil társadalom elleni fellépést, a médiapluralizmus szűkítését és a romák kirekesztését említette a legfontosabb problémák között.

MTI MTI

Tusk Orbán szövegére is reagált: önkéntesség csak vállalásokkal
 
Tusk Orbán szövegére is reagált: önkéntesség csak vállalásokkal

Az Európa Tanács elnöke, Donald Tusk azt mondta, hogy a menekültek önkéntességen alapuló befogadása csak akkor hiteles, ha precíz és jelentős ígéreteket tesznek az ezt követelők legkésőbb július végéig. Előzőleg Orbán Viktor is azt mondta, hogy a menekültek befogadására vonatkozó kötelező kvóták helyett önkéntességet akar.

MTI MTI

Fico: kit érdekelt a migráció, amíg Magyarországra özönlöttek?
 
Fico: kit érdekelt a migráció, amíg Magyarországra özönlöttek?

Azért éleződött ki a bevándorlók problémája, mert a nagy országok a kicsik kárára próbálják rendezni, pedig amíg csak Máltára és Magyarországra özönlöttek, addig hozakodtak elő a kötelező kvótával – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Pozsonyban.

MTI MTI

Súlyos a helyzet Mariupolnál
 
Súlyos a helyzet Mariupolnál

Az elmúlt napok viszonylagos nyugalma után csütörtökre virradóan nőtt a szakadár támadások intenzitása Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros térségében a kijevi hadműveleti parancsnokság tájékoztatása szerint.

MTI MTI

Menekültek –
 
Menekültek – "humanitárius katasztrófa" van egy osztrák városban

Ausztriában megoldják a "technikai problémát", ami a magyar kormányt a határok lezárására késztette: 6500 újabb helyet biztosítanak az országba özönlő menekülőknek. Végleges megoldást a problémára azonban nem tudott kiötölni az osztrák vezetés. A Bécs közeli Traiskirchen polgármestere humanitárius katasztrófát emlegetett, mondván: 2800 menekült van a városban, jó részüknek ágy sem jut.

MTI MTI

Fotók: A francia taxisok nem viccelnek, amikor az Uber ellen tüntetnek
 
Fotók: A francia taxisok nem viccelnek, amikor az Uber ellen tüntetnek

Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására, országszerte lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Ferenc pápa: Néha igenis a válás a legjobb megoldás
 
Ferenc pápa: Néha igenis a válás a legjobb megoldás

A férj és feleség különélése néha "elkerülhetetlen", sőt "erkölcsileg szükséges", hogy megvédjék a gyengébbik házastársat "azoktól a súlyos sérülésektől, amelyeket az arrogancia, az erőszak, a megaláztatás, a kihasználás és a közömbösség okoz – mondta szerdai audienciáján a pápa.

hvg.hu hvg.hu

Elfajult az Uber elleni francia taxisblokád, könnygázt kellett bevetni