Előző életében programozó volt az Iszlám Állam brit hóhérja

Valóban a Kuvaitban született, brit állampolgárságú Mohammed Emwazi látható az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet túszok lefejezését bemutató videofelvételein – erősítette meg csütörtökön a CNN-nek nyilatkozva két amerikai kormányzati és két kongresszusi tisztségviselő a korábban megjelent sajtóértesüléseket.


Erőszakba torkollott egy kijevi tüntetés az éjjel

A jegybankelnök és helyettese távozását követelő, "pénzügyi Majdannak" nevezett tiltakozó akció még kedden kezdődött, csütörtök este kilenc óra tájban pedig kezdtek elfajulni a dolgok. A tüntetők virágládákat, hordókat és gumiabroncsokat hordtak össze a jegybank bejáratánál korábban létesített sátortáboruk védelmére, kihegyezett botokkal próbálták távol tartani az esetleges betolakodókat.






Rácsörgött az uniós főképviselő az orosz külügyminiszterre

Maradéktalanul végre kell hajtani a kelet-ukrajnai tűzszünetet előíró minszki megállapodásokat – mondta Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel beszélt telefonon csütörtökön.



Nem helyezik vád alá az argentin elnököt

Elutasította Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök vád alá helyezését, és ejtette az államfő és mások ellen egy 1994-es súlyos merénylet állítólagos eltussolása miatt indított ügyet az abban eljáró bíróság csütörtökön.





Vérbagoly tartja rettegésben egy holland város lakóit

Csak esernyővel felfegyverkezve lépjenek ki éjjel az utcára – ezt tanácsolják Purmerend lakóinak. Az északholland városban egy titokzatos bagoly tartja félelemben az embereket. Az elmúlt három hétben többször is lecsapott, voltak, akik kórházba kerületek.