Rácsörgött az uniós főképviselő az orosz külügyminiszterre

Maradéktalanul végre kell hajtani a kelet-ukrajnai tűzszünetet előíró minszki megállapodásokat – mondta Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel beszélt telefonon csütörtökön.



Nem helyezik vád alá az argentin elnököt

Elutasította Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök vád alá helyezését, és ejtette az államfő és mások ellen egy 1994-es súlyos merénylet állítólagos eltussolása miatt indított ügyet az abban eljáró bíróság csütörtökön.





Vérbagoly tartja rettegésben egy holland város lakóit

Csak esernyővel felfegyverkezve lépjenek ki éjjel az utcára – ezt tanácsolják Purmerend lakóinak. Az északholland városban egy titokzatos bagoly tartja félelemben az embereket. Az elmúlt három hétben többször is lecsapott, voltak, akik kórházba kerületek.


Elengedték a drónt reptető újságírókat Párizsban

Szabadon engedték csütörtökön Párizsban az al-Dzsazíra hírtelevízió három munkatársát, akiket előző nap azért vettek őrizetbe, mert a Bois de Boulogne parkban délután drónt reptettek – közölte a francia rendőrség.






Oroszországban is tervezett támadást az al-Kaida

Egy oroszországi csővezeték és a moszkvai amerikai nagykövetség ellen is tervezett pokolgépes merényletet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat – derült ki az Oszama bin Laden pakisztáni búvóhelyén lefoglalt dokumentumok felolvasásából egy brooklyni bíróságon szerdán.



Bitcoinnal finanszírozhatja magát az Iszlám Állam

A virtuális devizával való kereskedelmet sehol sem szabályozzák, egy kormány sem ismerte el ezeket legális fizetőeszközként, nem tartoznak egyetlen ország hatóságának, jegybankjának felügyelete alá sem, használatukat szinte lehetetlen nyomon követni. Az Iszlám Állam valószínűleg ezzel finanszírozza magát, hogy láthatatlanul bonyolítsa le pénzügyleteit.