Újabb 13 ember került fel az EU beutazási feketelistájára
Újabb természetes és jogi személyeket sújtott beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással pénteken az Európai Unió – közölte az erről dönteni hivatott miniszteri tanács sajtószolgálata.
Újabb természetes és jogi személyeket sújtott beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással pénteken az Európai Unió – közölte az erről dönteni hivatott miniszteri tanács sajtószolgálata.
MTI
Orosz hadhajók gyakorlatoznak a La Manche szorosban – jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség pénteken az Északi Flotta sajtóosztályára hivatkozva, más források ugyanakkor cáfolták a gyakorlatozásról szóló híradást, és megszokottnak nevezték a manővert.
MTI
Három ember életét vesztette, ketten pedig eltűntek a péntekre virradó éjszaka Dél-Franciaországban a heves esőzések okozta áradásokban - közölte pénteken Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
MTI
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a finn parlament pénteken, és a jogszabály egyben megteremti a meleg illetve leszbikus párok örökbefogadási jogát is.
MTI
Megtiltották a dohányzást Pekingben a főváros beltéri nyilvános helyein, a tömegközlekedési eszközökön és néhány külső közterületen is – számolt be pénteken a kínai központi televízió. A szabályozás jövő év június elsejétől lép hatályba. Az óvodák, iskolák, gyermekjóléti intézmények, női klinikák és gyermekkórházak, fitnesz- és más sportlétesítmények, valamint a védett műemlékek környékén sem engedélyezik majd a füstölést. A tiltott helyen dohányzók büntetése elérheti a 200 jüant (8000 forintot).
MTI
A román kormányfő azzal a feltétellel mond le, ha Klaus Iohannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
MTI
Állatok százezreit ölik le az állatvédők tiltakozása ellenére a Gadhimaj istennő tiszteletére tartott hindu ünnepségen Nepál eldugott vidékén.
MTI
Három idős ember halála miatt leállították péntektől az influenza elleni védőoltást az észak-olaszországi Lombardiában.
MTI
A rossz idő miatt elhalasztják a japán Hajabusza-2 űrszonda vasárnapi indulását – jelentette be pénteken a japán űrügynökség.
MTI
Az Isten nevében folytatott gyűlölet és erőszak ellen szólt Ferenc pápa abban az interjúban, amely az izraeli Jediót Ahronót című újság pénteki számában jelent meg.
MTI
Magyarország komoly szakértelemmel és technológiával rendelkezik az árvízi védekezésben, a szennyvíztisztításban és az arzénmentesítésben – ezt mondta Áder János köztársasági elnök a vietnami vízügyi szektor képviselőinek pénteken Hanoiban. Az államfő egyhetes hivatalos látogatáson van Vietnamban.
MTI
Jean-Claude Juncker utólag most már úgy látja, kormányának szigorúbban kellett volna ellenőriznie a nagyvállalatokkal kötött adómegállapodásokat.
MTI
Háromszázharmincnyolc, a fergusoni vádesküdtszék döntése elleni tiltakozót vett őrizetbe a Los Angeles-i rendőrség az elmúlt három napban. Darren Wilson rendőr, aki agyonlőtte a fegyvertelen, 18 éves Michael Brownt, a személye elleni életveszélyes fenyegetések miatt elrejtőzködött a nyilvánosság elől.
MTI
A dél-koreai vállalatok fontos szerepet játszanak Magyarország életében – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szöulban, a Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
MTI
A mexikói elnök csütörtökön alkotmányos reformot jelentett be, amely lehetővé teszi olyan önkormányzatok feloszlatását, amelyekbe beszivárgott az alvilág. Enrique Pena Nieto államfő december 1-jén terjeszti a parlament elé a reformintézkedéseket.
MTI
Óvadék fejében szabadon engedték csütörtökön az ukrán hadsereg helyettes vezérkari főnökét, akit két nappal ezelőtt vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy gondatlansága okozta a júniusban lelőtt az IL-76-os katonai repülőgép katasztrófáját, amelyben 49 ember halt meg.
MTI
Az egyesült államokbeli St. Louis rendőrsége letartóztatott két férfit, akik fel akarták robbantani a város nevezetességének számító emlékművet, valamint meg akarták ölni a megyei főügyészt és Ferguson város rendőrfőnökét – írta csütörtökön a St. Louis Post-Dispatch című helyi lap.
MTI
Az ukrán energetikai és szénipari minisztériumhoz tartozó állami vállalatok "kivonulnak" péntektől az olyan kelet-ukrajnai területekről, amelyeket oroszbarát szakadárok ellenőriznek.
MTI
Japán legnagyobb aktív vulkánja, az Aszo kitörése miatt a hatóságok figyelmeztették csütörtökön a környéken lakóit, hogy maradjanak távol a tűzhányótól.
MTI
A kisméretű drónok észlelésére és elhárítására egymillió eurós kutatási programot indít Franciaország – jelentette be csütörtökön a miniszterelnöki hivatal felügyelete alá tartozó nemzetbiztonsági és -védelmi titkárság. Október eleje óta megszaporodott az atomerőművek közelében észlelt rejtélyes drónrepülések száma.
MTI