G20-csúcs - Az Ebola felszámolására tettek ígéretet a csúcs résztvevői
Az ebolajárvány felszámolására tettek ígéretet szombaton a G20 országcsoport Ausztráliában zajló csúcstalálkozójának résztvevői.
Az ebolajárvány felszámolására tettek ígéretet szombaton a G20 országcsoport Ausztráliában zajló csúcstalálkozójának résztvevői.
MTI
A kínai fővárost két hét után szombaton ismét sűrű szmog borította be, a pekingi polgárokat sms-üzenetben figyelmeztették, hogy a levegő minősége az egészségre veszélyes, ami egyértelműen jelzi: vége az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének csúcstalálkozójához kapcsolt korlátozásoknak, és ezzel a kék ég látványa is a párás ködbe veszett.
MTI
Az Országgyűlés elnöke új-zélandi látogatása során Wellingtonban pénteken megbeszélést folytatott Chester Barrows-zal, a parlament elnökhelyettesével, majd megkoszorúzta a parlament előtti Magyar Millennium Parkban felállított kopjafát és székelykaput. Aucklandben virágot helyezett el Raoul Wallenberg emlékhelyénél az Auckland Múzeum parkjában - mondta az Országgyűlés sajtófőnöke, Szilágyi Zoltán.
MTI
Be nem jelentett látogatásra Irakba érkezett szombaton Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, hogy találkozzon azokkal a tábornokokkal, akik előkészítik az Iszlám Állam (IÁ) ellen harcoló iraki és kurd erők amerikai támogatásának kiszélesítését.
MTI
Szlovákia csaknem háromezer településén választanak polgármestereket és önkormányzati képviselőket az egyfordulós helyhatósági választáson, amelyre az ország történetében hatodszor kerül sor.
MTI
Ismét élesen bírálta az amerikai elnök Oroszországot az ukrán válságban játszott szerepe miatt. Barack Obama a G20 csoport szombaton megnyílt ausztráliai csúcsértekezlete előtt, egy nyilvános beszédben azt mondta, "az orosz agresszió fenyegetés a világnak, ahogy azt a maláj utasszállító repülőgép megdöbbentő lelövése is jelzi".
MTI
Több mint kétszáz afrikai menekültet mentett meg a Földközi-tengeren a portugál tengerészet péntek éjjel.
MTI
Aggasztónak nevezte a kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács elnöke a G20 csoport Ausztráliában szombaton megkezdődött csúcsértekezletén, és azt mondta, meg kell akadályozni, hogy újra kitörjenek a harcok.
MTI
Felére kényszerül csökkenteni mintegy félmillió, többségében szomáliai és dél-szudáni menekült élelmiszer fejadagját az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) a fogyatkozó források és a világban jelenleg tapasztalható humanitárius válságok nagy száma miatt - jelentette be a világszervezet szóvivője pénteken New Yorkban.
MTI
Több mint tízezren tüntettek Kolozsváron Victor Ponta ellen pénteken, a romániai elnökválasztási kampány utolsó estéjén.
MTI
Erős földrengés rázta meg Indonézia keleti részét szombaton, de csak minimális szökőárt keltett a térségben, és a pánikon kívül nem okozott jelentős károkat.
MTI
Autóba rejtett pokolgép robbant Kanóban, Nigéria északi vidékének legnagyobb városában péntek este, az öngyilkos merényletben legkevesebb hatan meghaltak, köztük három rendőr, öten megsebesültek.
MTI
Egy műholdfelvétel szerint a malajziai légitársaság Ukrajnában lezuhant Boeing-777-es típusú repülőgépét vadászgépről lőtték le - legalábbis ezt állították a Pervij kanal orosz állami televízióban pénteken.
MTI
Elektronikus úton, érintőképernyő segítségével szavazhatnak Namíbia választópolgárai a november 28-i elnök- és parlamenti választásokon, az afrikai földrészen elsőként - közölte a választási bizottság elnöke.
MTI
Mintegy hetven államügyészt küld az Egyesült Államok a Balkán, a Közel-Kelet és Észak-Afrika tizennégy országába, hogy segítsenek a külföldi társszerveknek a külföldi terrorista harcosok utáni nyomozásban, és az érintettek bíróság elé állításában - jelentette be Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter Washingtonban.
MTI
A külföldön élő románokhoz és egykori támogatóihoz intézett felhívást a hivatalából decemberben távozó Traian Basescu román államfő pénteken, hogy járuljanak az urnákhoz az elnökválasztás második fordulójában, és ne engedjék az országot az általa hazug és demagóg politikusnak nevezett Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök kezére jutni.
MTI
Az Iszlám Állam (IÁ) lefejezte és keresztre feszítette a szervezet egy sikasztással és lopással vádolt vezetőjét - adta hírül pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
MTI
Súlyos sebesülésekkel szállították kórházba Milan Bekót, a Milosevic-kormány volt privatizációs miniszterét, Szerbia egyik leggazdagabb emberét, aki ellen a háza előtt követtek el merényletet. Az üzletember súlyos sérüléseket szenvedett, válságos az állapota.
MTI
Érvénytelenítette egy botswanai bíróság pénteken az afrikai ország kormányának azt a döntését, amellyel betiltotta egy melegjogi szervezet működését.
MTI
Átépítés után pénteken ismét átadták a közönségnek a bécsi Mariahilfer Strassét. A híres utca teljes felújítása 2015-ben zárul.
MTI