Hongkongi tüntetések: Obama szólt a kínai külügynek

Barack Obama amerikai elnök és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó közölte Vang Ji kínai külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok megkülönböztetett figyelemmel kíséri a hongkongi eseményeket, és kifejezték abbéli reményüket, hogy békés úton oldják meg a tüntetők és hatóságok közötti nézeteltéréseket – közölte szerdán a Fehér Ház. A kínai külügyminiszter országa szuverenitásának tiszteletben tartását kérte az USA-tól.


Lassult az ebolajárvány terjedése

Már a második hete csökkent az újonnan regisztrált ebolás megbetegedések száma Nyugat-Afrikában, de a hivatalos adatok valószínűleg alacsonyabbak a valósaknál, és a járvány ellen küzdő hatóságoknak és szerveteknek továbbra sem sikerült úrrá lenniük a helyzeten – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.






Ebola: 5 gyereket elkülönítettek Texasban

Az amerikai beteg nem hivatalos hírek szerint a libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan, aki a múlt pénteken orvoshoz fordult, de antibiotikumot írtak fel neki, és hazaküldték a kórházból. Két nappal később mentővel vitték vissza a kórházba.




Három órán át faggatták a magát függetlennek nevező Navracsicsot az EP-ben

Az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága szerda este hallgatta meg Navracsics Tibort, akit Jean-Claude Juncker oktatási és ifjúsági ügyekkel foglalkozó biztosnak jelölt. Csaknem három órán át faggatták, sokszor a magyar belpolitkát érintő kérdéseket tettek fel, de ezek elől rendre kitért. Többször hangsúlyozta, hogy ha megválasztják, akkor a Bizottságot képviseli majd, és nem nemzeti vagy pártérdekek szerint tevékenykedik. Az alábbiakban részletesen olvashat minden kérdésről, illetve Navracsics Tibor válaszairól.



Egész Kínát megrázhatják a hongkongi események?

Csütörtökön lejár a hongkongi tüntetők által a kormányzónak adott ultimátum, és ha nem mond le, a kormányzati épületek elfoglalását is kilátásba helyezték. Szerdán Kína nemzeti ünnepén százezrek vonultak Hongkong utcáira. A Nyugat is a tüntetőkkel szimpatizál, de közben Kínában letartóztatták a Hongkonggal szolidáris aktivistákat.


Forradalmi a hangulat Navracsics meghallgatása előtt

Ma este 18 órakor kezdődik Navracsics Tibor uniós biztosi meghallgatása az Európai Parlamentben. Habár az EP-képviselő Jávor Benedek szerint minden jelölt marad majd a bizottságban, mégis úgy véli, az illetékes képviselők megszorongatják a volt külügyminisztert a kérdéseikkel. Brüsszelben beszélgettünk a Zöldek képviselőjével Navracsics meghallgatása előtt.


Bezáratták a jobbikos Kovács Béla beregszászi irodáját

Ukrajnában a kémügyekbe keveredett jobbikost azzal vádolják, hogy beavatkozik Ukrajna belügyeibe. Képviselői irodájának bezáratásáról szerdán rendelkezett a bíróság. Az ügyészség szerint más törvénytelenségekkel is vádolható Kovács Béla.


Ijesztő ütemben terjed az ebola

Már az Egyesült Államokban is találtak ebolavírussal fertőzött beteget, aki Nyugat-Afrikából érkezett, ahol egyelőre nem tudták megfékezni a nagy arányban halálos kór terjedését – számol be a HVG.


Náci halálosztagok női tagjait kutatta fel a Simon Wiesenthal Központ

Efraim Zuroffék küldtek egy listát a német igazságügy- és belügyminisztériumnak 76 férfi és négy nő nevével, akik az úgynevezett Einsatzgruppékban szolgáltak. A főként SS-tagokból és rendőrökből álló kommandók begyűjtöttek és agyonlőttek zsidókat még azelőtt, hogy a haláltáborrendszer létrejött volna.



Már nem nyomoznak az oroszok a Greenpeace aktivistái ellen

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) hasonló orosz hatóság szóvivője megerősítette, hogy lezárták - az északi Jeges-tengerbe vezető Pecsora-öbölben, a Prirazlomnaja nevű orosz olajfúró toronynál - tavaly szeptemberben tartott akció résztvevői elleni ügyet.