Pánik egy indiai fesztiválon: agyontaposták egymást az emberek
Legalább harminckét embert taposott halálra a pánikba esett tömeg egy hindu vallási fesztiválon a kelet-indiai Bihar államban pénteken – közölte a rendőrség.
Legalább harminckét embert taposott halálra a pánikba esett tömeg egy hindu vallási fesztiválon a kelet-indiai Bihar államban pénteken – közölte a rendőrség.
MTI
Victor Ponta szerint csak Magyarországra, Traian Basescu szerint viszont Romániára is vonatkozik Victoria Nuland amerikai államtitkár-helyettes pénteki megszólalása.
MTI
Heves harcok folynak a donyecki repülőtéren az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között. Utóbbiak benyomultak a reptér régi termináljába - közölte pénteken Vladiszlav Szeleznyov, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) szóvivője.
MTI
Kanada is csatlakozik az Iszlám Állam elleni iraki légicsapásokhoz – közölte pénteken egy magas rangú, névtelenséget kérő kanadai kormánytisztviselő, aki szerint Stephen Harper kormányfő hamarosan bejelentést tesz az ügyben.
MTI
Nem hajlandók tárgyalni a hongkongi vezetéssel a demokráciapárti diáktüntetők vezetői, akik pénteken közölték, hogy a hatóságokat felelősség terheli az ellenük a nap folyamán elkövetett erőszak miatt.
MTI
Orbán magánlátogatáson volt csak Traian Basescu román elnöknél.
MTI
Azok után, hogy csütörtökön újra az Orbán-kormányt bírálat az Egyesült Államok egy magas rangú hivatalnoka, Szijjártó Péter újból a szabadságszerető nép szövegével válaszolt, bár most már nem állította, hogy az amerikaiak nem mondanak igazat, hanem azt, hogy szövetségünk sziklaszilárd.
hvg.hu
Az ukrajnai javítás után több hónap késéssel érkezett vissza tíz MiG-21-es harci repülőgép Horvátországba. A volt jugoszláv tagállam légtere viszont még mindig nincs biztonságban, mert a gépeket nem tesztelték.
MTI
Egyenlő arányban vannak nők és férfiak az új stockholmi kormányban – mondta pénteken Stefan Löfven svéd miniszterelnök, a választásokon győztes szociáldemokrata párt vezetője, amikor közzétette az új kormány névsorát.
MTI
Összetűzésekre került sor a demokrácia párti tüntetők és ellentüntetők között pénteken Hongkongban, ahol hatodik napja tart a demokrácia párti tüntetés.
MTI
A találkozót nem hirdették meg előre, a román elnöki hivatal jelentette be.
hvg.hu
Tüntetők várták a Kolozsváron épületet avató magyar kormányfőt. Orbán beszédet is mondott, szerinte elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.
MTI
A török miniszterelnök szerint országa mindenáron megakadályozza, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezére kerüljön a török határ közelében fekvő, jobbára kurdok lakta szíriai Kobani város.
MTI
Egy ugandai orvost kezelnek ebolával Frankfurtban, ő a második Ebola-vírussal fertőzött beteg, akit Németországban gyógyítanak.
MTI
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament (EP) oktatási és kulturális bizottságától, azon belül kettőt-kettőt-kettőt a jobbközép néppárti, a liberális, valamint az euroszkeptikus frakció tagjaitól – közölték pénteken EP-források.
MTI
Két mianmari vendégmunkás beismerte, hogy ők gyilkolták meg azt a brit turistapárt, akinek holttestét szeptember közepén találták meg egy dél-thaiföldi szigeten – közölte pénteken a thaiföldi rendőrség.
MTI
Az orvosok szerint a magasba lövellt izzó lávakövek okozták a múlt szombati japán vulkánkitörés legtöbb áldozatának halálát. Minderről a rendőrség számolt be helyi idő szerint péntek délelőtt.
MTI
A dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíció tagjaiként csapást mérhetnek iraki területen ausztrál repülőgépek.
MTI
A fegyverexport terén mindig szigorú Németország a kormány engedélye alapján újra szállíthat fegyvert olyan arab országoknak, amelyekről korábban azt gyanította, hogy támogatja az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet – jelentette csütörtökön honlapján a Süddeutsche Zeitung című német napilap.
MTI
Rekordszintre emelkedett a mikroblogok és más közösségi oldalak cenzúrája Kínában a hongkongi tüntetések nyomán, és a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket.
MTI