Ponta is érintett lehet egy korrupciós ügyben

Victor Ponta román miniszterelnök is érintett abban a számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben, amely miatt múlt héten kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) - írták a szerdai román lapok.


Külön mosdót kapnak a Kaliforniai Egyetem transznemű diákjai

Nemsemleges mosdókat alakítanak ki Kaliforniai Egyetem összes kampuszán a transznemű diákoknak. A világ felsőoktatási intézményei közül valószínűleg itt teszik meg ezt először. Az egyetem elnöke, Janet Napolitano irodájától közölték, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű diákok számára próbálják elfogadhatóbbá tenni az intézményt ezzel az újítással.



Ausztrália is harcba szállhat az Iszlám Állam ellen

Ausztráliában a törvényhozás elfogadta szerdán az első olyan törvényeket, amelyeket a kormány követelt ahhoz, hogy az ország harcba szálljon az iszlamista fegyveresekkel. Az új törvényt annak ellenére fogadták el, hogy egyes bírálatok szerint börtönbe kerülhetnek azok az újságírók, akik a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdésekről tudósítanak.




Újabb baki: Obama kétes múltú biztonsági őrrel liftezett

Barack Obama amerikai elnök egy rovott múltú fegyveres biztonsági őrrel utazott egy liftben, amikor szeptember 16-án látogatást tett a szövetségi közegészségügyi és járványügyi hivatal (CDC) atlantai központjában, hogy megvitassa az Ebola-járvánnyal szembeni fellépés stratégiáját - közölte kedd este internetes kiadásában a The Washington Examiner és a The Washington Post című lap.



Nők viadala

Váratlanul szorossá vált az elnöki címe megőrzéséért folytatott küzdelem Dilma Rousseff brazil államfő számára, akin bosszút állhat a fejlődés megtorpanása miatt mérges középosztály.



Kit szeressenek?

Legfeljebb a status quo fenntartására képesek a Közel-Keletre irányuló segélyek, demokratikus politikai megoldások vagy társadalmi berendezkedés létrehozására alkalmatlanok.





Elengedte az elrabolt iskolások egy részét az Iszlám Állam

Több mint hetven kurd iskolást engedett szabadon az Iszlám Állam. A terroristák még májusban, Észak-Szíriában rabolták el a vizsgáik után hazafelé tartó gyerekeket – számolt be kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű ellenzéki szervezet.


Angela Merkel Budapestre jöhet

Lázár János német kollégájára, Peter Altmaierra hivatkozva azt mondta: Angela Merkelnek szándékában van Magyarországra látogatni a jövő évben.




Ujhelyi: "a Fidesz-hatalom bűnös szándékait megelőzendő, bejelentést teszek"

Az Európai Unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a véleményét kéri Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a párt alelnöke arról, hogy egyes fideszes politikusok összefüggésbe hozzák az önkormányzatoknak az elkövetkező évekre juttatott uniós fejlesztési források mértékét az októberi választások nyomán megalakuló önkormányzatok politikai összetételével.