Az ebola sose volt még ennyire durva

Február óta pusztít Nyugat-Afrikában az eddigi legfertőzőbb ebolavírus, négy országban mintegy 670 áldozatot szedve eddig. A vírus mostani válfaja a fertőzöttek több mint hatvan százalékát megölte. A héten lezárta határait Libéria, a járvány elérte Nigéria fővárosát, a 21 milliós Lagost is. A vérzéses lázat, elkocsonyásodó belső szerveket okozó ebola ellen jelenleg nincs védőoltás vagy célzott terápia, és becslések szerint ha még jobban bedurvul, a halálozási arány elérheti a kilencven százalékot is.





Négyórás tűzszünetet hirdetett Izrael

Humanitárius okokból négy órára felfüggeszti a Gázai övezet bombázását szerdán délután az izraeli hadsereg – jelentették be Jeruzsálemben egy katonai közleményben.


Megrökönyödtek az oroszok Obama kijelentése miatt

Moszkva megrökönyödéssel fogadta az amerikai elnök kijelentését, hogy Oroszország mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító szerencsétlenségének kivizsgálásában – közölte szerdán az orosz külügyi szóvivő.



Előkapta a Financial Times Orbán Viktor illiberális világát

Úgy tűnik, Orbán Viktor nem említi egy lapon a liberalizmust és a demokráciát, mert miközben szabadságról és demokráciáról beszél, mentesítené az egyéni jogokat a „liberális nyomás” alól – írja a Financial Times véleményrovatának egyik szerzője. Gideon Rachman szerint beszédes az is, milyen országokat említett példaképként tusnádfürdői beszédében a magyar miniszterelnök.




Földcsuszamlás sodort el egy indiai falut

Földcsuszamlás sodorta el egy falu 40-50 házát szerdán a nyugat-indiai Mahárástra szövetségi államban. A romok alatt becslések szerint több mint 150 ember lehet – közölték a hatóságok.




Financial Times: "nem marad majd el az orosz megtorlás"

A Financial Times az ukrán válságot elemző cikkében azt írja: a Moszkva elleni intézkedéseket követően nem marad majd el az orosz megtorlás, amely éppen akkor érintheti érzékenyen az európai gazdaságot, amikor a válság már véget érni látszott.





Tovább büntetik Obamáék Oroszországot

Újabb orosz szankciók bevezetését jelentette be kedden Barack Obama amerikai elnök, de cáfolta, hogy az Egyesült Államok újabb hidegháborúban állna Oroszországgal.