Orosz külügyi szóvivő: képmutató az ENSZ jelentése Kelet-Ukrajnáról

Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint képmutató és nem tárgyilagos az ENSZ emberi jogi biztosának jelentése az ukrajnai helyzetről. Alekszandr Lukasevics úgy látja: a dokumentumban gyakorlatilag igazolják az ukrán kormány megtorló műveletét, miközben valójában szerinte arról van szó, hogy a kelet-ukrajnaiak szembeszálltak az "ultranacionalistákkal és neofasisztákkal".





Ír gyerekek is táborozhatnak az észak-koreai gyerektáborban

A táborozás idején a nemzetközi résztvevők némi betekintést kapnak a külvilágtól szinte hermetikusan elzárt ország életébe. A táborozók olyan körülmények között nyaralhatnak – televízióval és videojátékokkal felszerelt légkondicionált szobákban –, ami a legtöbb észak-koreai gyerek számára elérhetetlen.


Tovább lövi Gázát az izraeli légierő

Folytatódtak az intenzív harcok a Gázai övezetben, reggelig több mint hetven célpontot lőtt az izraeli hadsereg – közölte a zsidó állam közszolgálati rádiója kedden. Az izraeli hadsereg közben felvétellel bizonyította az övezetből is lövik őket.




Öl a hőség Japánban

15-en meghaltak, 8580 embert kellett kórházba szállítani, utóbbiak közül 193-nak súlyos az állapota Japánban. Mindennek az oka a hőség.


Népirtással vádolják Izraelt

Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője szerint "amit a cionista vezetők tesznek (a Gázai övezetben) az népirtás, történelmi katasztrófa".


Súlyos dologgal vádolja Washington az oroszokat

Washington szerint Moszkva többször is engedély nélkül tesztelt egy földi telepítésű közepes hatótávolságú rakétát. Barack Obama amerikai elnök levélben tájékoztatta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint az amerikai álláspontról az ügyben – írja a The New York Times.


Izrael lecsapott az éjszaka, Tel-Avivban riadó volt

Az izraeli hadsereg hétfő este és keddre virradóra fokozta légi csapásait a Gázai övezetben, de előtte felszólította a Gázaváros közeli környékek lakóit, hogy hagyják el otthonaikat. Közben Tel-Avivban péntek óta először riadót rendeltek el, a város térségében több robbanást is hallani lehetett, károkról egyelőre nem érkeztek hírek.


Lövöldözés volt New Yorkban

A lövöldözés az alsó-manhattani városrészben, egy lakásban tört ki, a New York-i Egyetem és egy forgalmas metróállomás közelében. Éppen egy pedofil bűncselekményekért körözött férfit akartak elfogni a rendőrök.





Vanja nem akar nő lenni, de férfi sem

Egy születésekor nőneműként regisztrált német ember a nemi megjelölés megváltoztatását kéri az anyakönyvi kivonatában, de nem akar férfi sem lenni.


Lelőtt maláj gép: lehet, néhány halottat sosem találnak meg

Nincs rá semmilyen biztosíték, hogy megtalálják a Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító összes áldozatának holttestét és személyes tárgyait – ezt mondta hétfőn a hollandiai rendőrség vezetője. Gerard Bouman a hágai parlament hétfői ülésén szólalt fel, ahol jelezte: nem tudja pontosan, hogy eddig hány áldozat holttestét sikerült megtalálni Ukrajnában.