Németország átáll az autópálya-matricára
Németországban matricás autópályadíj-rendszert vezetnek be, fizetni várhatóan 2016-tól kell majd.
Németországban matricás autópályadíj-rendszert vezetnek be, fizetni várhatóan 2016-tól kell majd.
MTI
Megkérdőjelezte Jean-Claude Juncker luxembourgi politikus európai bizottsági elnökké jelölésének legitimitását Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő a The Financial Times brit üzleti napilapnak adott nyilatkozatában, ugyanakkor kitérően szólt arról, hogy támogatja-e az Európai Unió reformjára vonatkozó brit terveket.
MTI
A moszkvai városi bíróság hétfőn kihirdette az ítéletet Anna Politkovszkaja orosz újságírónő gyilkosainak ügyében: két vádlottat életfogytig tartó, három másikat 12 és 20 év közötti szabadságvesztéssel sújtottak.
MTI
A hétfő hajnalban közzétett előzetes eredmények szerint az oroszbarát Egységes Oszétia párt nyerte a Grúziától elszakadt Dél-Oszétiában vasárnap rendezett parlamenti választásokat.
MTI
Visszanyerte szabadságát a Zvezda (Csillag) nevű orosz tévécsatorna Kelet-Ukrajnában pénteken őrizetbe vett két munkatársa - jelentette hétfőn az orosz sajtó.
MTI
A nyugati demokratikus berendezkedés felsőbbrendűségét és eredményességét vonja kétségbe a kínai központi pártlap, a Zsenmin Zsipao hétfői kommentárja, amelyben a "színes forradalmak" által előidézett káoszra és a brit parlament összetételére is kitér.
MTI
Hillary Clinton az év végére fogja csak eldönteni, hogy akar-e majd indulni a 2016-os elnökválasztáson.
MTI
A koszovói választási bizottság által hétfő reggel közzétett előzetes eredmények szerint Hashim Thaci miniszterelnök pártja, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) nyerte meg a vasárnap tartott előre hozott parlamenti választásokat a szavazatok valamivel több mint 31 százalékának megszerzésével.
MTI
Las Vegasban egy pizzériában és egy hipermarketben lövöldöz9tt vasárnap egy nő és egy férfi. A pár két rendőrt és egy civilt lőtt le, végül magukkal is végeztek.
MTI
Egy szökési kísérlete után a tálibok hetekig sötétben, vasketrecbe zárva őrizték Bowe Bergdahl őrmestert, akinek szabadulását öt, a guantánamói bázison fogva tartott tálib vezető Katarba szállításával váltotta meg az amerikai kormány – erősítették meg vasárnap amerikai katonai források a The New York Times értesülését.
MTI
Egy állig felfegyverzett csoport megtámadta vasárnap éjjel Pakisztánban Karacsi nemzetközi repülőterének egyik terminálját – közölte a helyi rendőrség.
MTI
Érvénytelen Szlovéniában az a népszavazás, amelyet az állami titkosszolgálati archívumokhoz való hozzáférésről rendeztek népszavazást vasárnap. Nagyon alacsony volt ugyanis a részvételi arány.
MTI
Tűzszünetet hirdet Kelet-Ukrajnában az új ukrán elnök. A szombaton beiktatott Petro Porosenko az Interfax Ukraina hírügynökség jelentése szerint vasárnap este Kijevben mondta azt, hogy a jövő héten tűzszünetet kell életbe léptetni Kelet-Ukrajnában.
MTI
A fehérorosz elnök szerint meg kell semmisíteni az ukránok ellen az országuk keleti régióiban harcoló fegyvereseket. Aljakszandr Lukasenka Petro Porosenko ukrán államfő szombati beiktatási ünnepsége után nyilatkozott Kijevben ukrán újságíróknak.
MTI
A spanyolországi baszkföldön körülbelül százezer ember alkotott 123 kilométeres élőláncot vasárnap azért a tartomány függetlenségéért. A lánc Durango várostól Pamplonáig, Navarra tartomány fővárosáig húzódott. Az emberek piros-fehér-zöld színű baszk zászlókba öltöztek. A tüntetést egy tavalyi, hasonló megmozdulás ihlette, amelyet egy másik, nagyobb vagy teljes függetlenségre törő spanyolországi régióban, Katalóniában tartottak.
MTI
A Szentlélek szerepéről beszélt az egyház és az emberek életében Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi szentmisén.
MTI
Két robbantás is volt az iraki államfő pártjának egyik irodájánál vasárnap. Legalább tizenkilencen meghaltak.
MTI
Szabálysértési eljárást kezdeményezett az ügyben illetékes pozsonyi járási hivatal a szlovák államfői iroda egyik alkalmazottja, Dárius Rusnák ellen, mert a férfi magyar beszédük miatt szidalmazott két fiatal nőt egy pozsonyi kávézóban néhány héttel korábban – írják az Új Szó honlapján.
MTI
Letette esküjét vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom új elnöke a kairói alkotmánybíróság nagytermében. Az eskütétel utáni ünnepségen az elnöki palotában tizenöt állam-, illetve kormányfő, és negyvenöt magas rangú, főleg arab országokból érkező politikus vett részt.
MTI