Ukrajnában avatott emlékművet a Honvédelmi Minisztérium
Második világháborús magyar katonai emlékműveket avatott fel a Honvédelmi Minisztérium (HM) delegációja kedden és szerdán a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében és Kárpátalján.
Második világháborús magyar katonai emlékműveket avatott fel a Honvédelmi Minisztérium (HM) delegációja kedden és szerdán a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében és Kárpátalján.
MTI
Titus Corlatean román külügyminiszter nyilatkozatban üdvözölte szerdán a trianoni békeszerződés 94. évfordulóját.
MTI
Az MSZP helyzetéről közölt elemzést a Die Welt című német konzervatív lap, amely szerint Mesterházy Attila pártelnök a választások előtt rosszul mérte fel a helyzetet. A Die Welt arról is ír, hogy a szocialisták mellett az EP-választáson a vártnál rosszabbul szereplő Jobbik is válságba kerülhet hamarosan.
MTI
Belezuhant a tóba a fél násznép Dan és Jackie Anderson esküvőjén, amikor egy nem túl erős mólón próbáltak csoportképet készíteni, de az megadta magát a súly alatt – írta a Daily Dot. Valaki felvette a jelenetet, azóta futótűzként terjed a neten.
hvg.hu
A szokásosnál jóval szigorúbb biztonsági intézkedésekkel készültek a kínai hatóságok a Tienanmen téri diáklázadások leverésének 25. évfordulójára, a kínai főváros szívében lévő téren és környékén megnőtt a járőrök és az ellenőrzések száma, az interneten intenzíven szűrték az "érzékeny" témára utaló bejegyzéseket.
MTI
Átvilágítási bizonyítvány nélkül javasolta a pénzügyminiszteri tisztségbe Andrej Babist a cseh kormányfő, ezért megbüntették.
MTI
A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint Oroszország áll a kelet-ukrajnai szeparatisták mögött, és az orosz fenyegetés kezelésére az észak-atlanti szövetségnek hosszú távon csapatokat kell állomásoztatnia a térségben.
MTI
Több száz gyerek holttestét rejtette az a tömegsír, amit az írországi Tuamben tártak fel ezen a héten. A The Huffington Post a BBC tudósítását idézi, amely szerint egy korábbi anyaotthontól nem messze találták meg a maradványokat.
hvg.hu
A bajor Manfred Webert, a Keresztényszociális Unió (CSU) európai parlamenti (EP-) képviselőjét választotta meg szerdán vezetőjének az EP jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciója.
MTI
Az új ukrán államfő beiktatási ceremóniájára már elfogadta a meghívást az amerikai alelnök, a lengyel és a svájci államfő is. Áder hivatala azonban még nem tudott választ adni arra kérdésünkre, elmegy-e Kijevbe ünnepelni a magyar köztársasági elnök.
hvg.hu
A 41 éves brit nő férjével vitorlázott március 7-8-án. Amikor éjjeli őrségben volt, látni vélt egy lángoló gépet. A GPS-adatok szerint a hajóval közel haladtak az eltűnt gép útvonalához.
MTI
Ügyvédje szerint mentálisan sérült és kórházban lenne a helye annak a 12 éves wisconsini lánynak, akit barátnőjével együtt azzal vádolnak, hogy kitervelték egy velük egykorú leány osztálytársuk meggyilkolását, hogy egy kitalált internetes karakter kedvében járjanak.
MTI
Miközben a Szovjetunió és Kelet-Európa javában haladt a szabad választások és a szocialista rendszer lebontása felé, az 1989-ben sokat hangoztatott reformfolyamatok nem mindenhol vettek ilyen irányt. Bár Kína elvileg már egy évtizede elköteleződött a reformok mellett, a Kínai Kommunista Párt (KKP) mégis olyan brutális módon vetett véget a helyi ellenzék és a nemzetközi közvélemény optimizmusának, hogy nem hagyott kétséget a jövője, illetve az általa követett irány felől. 25 éve vezényeltek tankokat a Tienanmen téri civil tüntetők ellen.
Fazekas Zsuzsa
Harmincöt olasz politikus és vállalkozó, közöttük Giorgio Orsoni velencei polgármester kezén kattant bilincs szerda reggel a várost védő Mose mobil zsiliprendszer megépítése körüli korrupciós botrány miatt.
MTI
Francois Hollande francia államfő csütörtökön kétszer fog vacsorázni: először Barack Obama amerikai elnökkel egy párizsi étteremben, aztán az elnöki hivatalban orosz kollegájával, Vlagyimir Putyinnal – közölték francia diplomáciai források.
MTI
A kelet-ukrajnai harcok miatt az ukrán légügyi hatóságok június végéig bezárták a donyecki nemzetközi repülőteret, amelyet az utóbbi napokban többször megostromoltak a szakadár fegyveresek.
MTI
Görög lapok közül több Victor Pontaként ír Orbán Viktorról, aki Puskás Ferencet ünnepelni ment Athénba a hét elején.
hvg.hu
Bezárták a szavazóirodákat Szíriában helyi idő szerint kedd éjfélkor. Azonnal megkezdték a szavazatok számlálását, csütörtökre várható az elnökválasztás eredménye.
MTI
Áder János köztársasági elnök Varsóban részt vesz az első, részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából szervezett szerdai ünnepségeken.
MTI
Az eddigi adatok szerint huszonkét ember halt meg kedd este egy bányaszerencsétlenségben Délnyugat-Kínában – jelentette a Hszinhua hírügynökség szerdán. Valószínűleg sújtólégrobbanás történt. A holttesteket már a felszínre vitték.
unknown