Ismét pártelnök lett Ján Slota

A szélsőséges kijelentéseiről ismert Ján Slota tavaly tavasszal vonult vissza az aktív politikától, azt követően, hogy kizárták volt pártjából, az SNS-ből, amelynek évekig elnöke volt. Kizárását azzal indokolták, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal a párt vagyonát. Most a Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) vezetőjévé választották.


"Bánjunk óvatosan a szavakkal" – Orbánnak üzentek Ukrajnából

Ukrajna elvárná a vele jószomszédi viszonyban lévő partnereitől, hogy tartózkodjanak az Orbán Viktoréhoz hasonló, autonómiával kapcsolatos nyilatkozatoktól – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Natalia Galibarenko, az ukrán külügyminiszter első helyettese.



A franciáknak nem kell Snowden

Nem támogatná a francia kormányfő a titkos adatgyűjtést leleplező Edward Snowden menedékkérelmét, de szerinte "nem is aktuális a feltételezés".


Magyarország beszállna a Minority SafePack kontra Brüsszel ügybe

A Minority SafePack nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az Európai Unió számára. Az Európai Bizottság ugyanakkor tavaly elutasította a nyilvántartásba vételét. Magyarország is szeretne beavatkozni.




Forr a levegő Szlovjanszknál

Nagyon heves lövöldözés folyik a Szlovjanszk melletti Szemenyivka falu környékén, többször eltalálták az ukrán hadsereg páncélozott szállító harcjárműveit, de senkinek sem esett baja.



Ukrán erőszak: az oroszoknak van terve, de hamarosan feledésbe merülhet

Benyújtotta Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozattervezetet, amely az ukrajnai erőszak azonnali leállítását követeli. A szöveget az állandó BT-tag nyugati országok részéről azonnal bírálatok érték, és diplomaták szerint kevés az esély arra, hogy elfogadják.



Aszad készülhet, Szíria elnököt választ

A választáson Aszaddal szemben csupán két ismeretlen jelölt indul, Máher el Haddzsár és Haszan Abdalláh en-Núri, akik a megfigyelők szerint az államfő újraválasztását legitimálják részvételükkel.



Homokvihar csapott le Irán fővárosára

Heves homokvihar borította sötétségbe hétfőn délután az iráni fővárost, Teheránt, és a rendkívül erős széllel érkező ítéletidő legalább négy ember halálát okozta.


Távozásával mentheti meg ismét a spanyol királyságot János Károly

Franco támogatásával lett király János Károly, de 40 éves uralkodásával ő lett a spanyol demokrácia legfőbb őre. Az utóbbi években azonban leginkább saját és családtagjai botrányai miatt került reflektorfénybe. Hétfői lemondása mögött a monarchikus berendezkedés szimbolikus hatalmának átmentése állhat.