Oroszok hallgathatták le a budapesti litván nagykövetet

Az orosz titkosszolgálatok állnak azoknak a telefonhívásoknak a kiszivárogtatása mögött, amelyek miatt tavaly nyáron visszahívták Budapestről a litván nagykövetet – derül ki a balti ország állambiztonsági szolgálata által közzétett jelentésből.



Nem tudják, merre induljanak az eltűnt gépet kereső kínai hajók

Tíz kínai hajó vesztegel a tengeren Thaiföld partjainál, illetve Szingapúr közelében, készenlétben várva az utasítást, hogy hova menjenek a Malaysia Airlines immár több mint egy hete eltűnt utasszállító repülőgépét keresni - számolt be a kínai média hétfőn.


Jogerősen lezárták a román Schmitt-ügyet

Victor Ponta miniszterelnök számára kedvezően zárult a plágiumügy: nem bizonyosodott be, hogy doktori dolgozatának jelentős részét más szerzőktől lopta. Pontát a brit Nature című lap vádolta plágiummal.



Megerősítették az ukrán határ őrzését Kárpátalján

Az ukrán határőrség csapi és munkácsi csapategységei megerősítették az államhatár őrzését Kárpátalja területén, ahol az elmúlt hétvégén az Európai Unióba tartó több mint harminc illegális migránst fogtak el – közölte hétfőn a csapi határőregység sajtószolgálata.


Egyre durvább elméletek terjednek az eltűnt repülőgépről

Egyelőre továbbra sincs nyoma a több mint egy hete eltűnt maláj repülőgépnek, de több teória is terjed: egy hobbipilóta szerint lehetséges, hogy a Boeing 777-es a Singapore Airlines repülőgépének radarárnyékában repült, így maradhatott észrevétlen, majd a gép Észak-Indiában, vagy Afganisztánban landolt, a maláj hatóságok pedig azt vizsgálják, hogy leszállt-e a gép egy iszlamista támaszponton valahol az afgán-pakisztáni határvidéken.



Így bünteti az EU Oroszországot

Az EU-országok külügyminiszterei elfogadták hétfői brüsszeli tanácskozásukon az unió több orosz és ukrán vezető elleni szankcióit az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A korlátozó intézkedések között utazási tilalmak és bankszámlák befagyasztása szerepel.


Busás segélyt kap Oroszországtól a Krím

Oroszország tizenöt milliárd rubeles, vagyis átszámítva körülbelül 105 milliárd forint segélyt nyújt a Krímnek – jelentette be hétfőn Szerhij Akszjonov, a terület kormányfője a Twitteren nem sokkal azután, hogy a Krím kérte felvételét az Oroszországi Föderációba.


Lassan nem tudják hova tenni az egyiptomi rabokat

Körülbelül 16 ezer embert börtönöztek be Egyiptomban tavaly nyár óta - közölték hétfőn biztonsági tisztségviselők. Emberjogi aktivisták szerint egyre több hír érkezik a foglyokkal szembeni rendszeres erőszakról és arról, hogy a rabok tucatszámra zsúfolódnak a szűk cellákban.





A pénzt és az időszámítást is megváltoztatnák a Krímen

A Krímben párhuzamosan két fizetőeszköz, az ukrán hrivnya és az orosz rubel lesz forgalomban 2016. január 1-jéig – így döntött hétfőn a krími parlament. A törvényhozás egyben határozott a Krími Bank, a krími köztársaság kvázi központi bankjának működéséről is.


Krím: holnap beszél az orosz parlamentben Putyin

Az orosz államfő kedden soron kívüli beszédet intéz a parlament mindkét házához a krími népszavazással kapcsolatban – jelentette be Ivan Melnyikov, a törvényhozás alsóházának egyik alelnöke hétfőn. A kommunista párti politikus nyilatkozatát később a Kreml sajtószolgálata is megerősítette.


Így rendezné az ukrán válságot Oroszország

Oroszország javaslatot tett az ukrán válság rendezésére, Ukrajna területi egységének és semleges katonai-politikai státusának rögzítésével, ennek megvalósításához ugyanakkor további feltételeket is szab – derült ki az orosz külügyminisztérium hétfőn közzétett nyilatkozatából.


Szélnek eresztenék a krími ukrán katonákat

Feloszlatják az ukrán hadsereg összes krími katonai alakulatát. Ezt Volodimir Konsztantinov krími parlamenti elnök jelentette be azután, hogy a krími törvényhozás függetlenségi nyilatkozatot fogadott el hétfőn, és kérték a terület csatlakozását Oroszországhoz.