Pontáékkal a magyar miniszteri posztokról tárgyal az RMDSZ

Megkezdte a tárgyalásokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párttal (PSD) a magyar érdekképviselet kormányra lépésének feltételeiről, amelyekről a két politikai alakulat egyezményt készül aláírni – közölte pénteken Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.



Véres iskolai kirándulás Thaiföldön – 15 halott

Iskolai kirándulásra tartó diákok emeletes busza ütközött egy teherautóval pénteken Thaiföld keleti részén. Tizenhárom diák és két tanár meghalt, több mint harmincan megsérültek, köztük öten súlyosan – közölte a rendőrség.




Klicskóval reggelizett Martonyi – fotó

Kijevben és Donyeckben folytatnak ma megbeszéléseket a V4-ek külügyi vezetői, köztük Martonyi János magyar külügyminiszter, aki Vitalij Klicskóval, az Ütés (UDAR) párt elnökével reggelizett a pénteki találkozón.


Orbánt 20 euróért árulják a németeknek

A Napastnik című lengyel és Hajrá, magyarok! című magyar kiadás után németül is megjelent Igor Janke lengyel újságíró Orbán Viktorról szóló könyve Karlheinz Schweitzer Németországban élő író fordításában – közölte a kiadó.


Elszakadna Ukrajnától a Krím, Oroszország nem hátrál – percről percre

A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.


Sertésinfluenza ölt meg 19 embert Szíriában

Tizenkilencen meghaltak sertésinfluenzában Szíriában, zömmel a középső Hama tartományban – közölte az arab ország egészségügyi minisztere, akit a SANA hivatalos hírügynökség idézett csütörtök este.


Csak erősen vert a szíve Obama miniszterének

Csupán erős szívverése volt az amerikai igazságügyi miniszternek, és csütörtök este saját lábán már el is hagyta a kórházat, ahova légzési panaszok és gyengeségérzet miatt szállították be néhány órával korábban – közölte hivatala.



Gépfegyveresek ellenőrzik a Krím félsziget bejáratát

A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, és átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket – jelentette pénteken hajnalban az Unian hírügynökség az ukrán TSzN hírcsatornára hivatkozva.



Nem láttak hasonlót 248 éve az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban 1766 óta nem volt példa az ideihez fogható csapadékos télre a szigetország meteorológiai szolgálatának csütörtöki közlése szerint. Németországban az ottani szolgálat ugyanakkor azt közölte, hogy ez volt a negyedik legmelegebb tél az elmúlt 130 évben.



Nem is létezik 50 millió indonéz gyerek

Legkevesebb 50 millió gyereknek nincs születési anyakönyvi kivonata a világ negyedik legnépesebb országában, Indonéziában, ami egy frissen közölt ausztrál-indonéziai tanulmány szerint megnehezíti a kiskorúak oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és más közszolgáltatásokhoz való hozzáférését.


Új hidegháborúvá dagadhat a krími válság

Senki nem fog Ukrajna segítségére sietni, ha az oroszok úgy döntenek, fegyverrel szerzik vissza a jogos részüknek tekintett Krím félszigetet. Ám Oroszország nincs elég erős gazdasági helyzetben, hogy megtegye ezt a felelőtlen lépést, amely ráadásul új, a korábbinál súlyosabb hidegháborús állapotot hozhat létre. Nagyon sok múlik az új ukrán miniszterelnökön és kormányán, valamint azon, hogy ne kövessenek el a nyelvtörvény eltörléséhez hasonló ballépést.