Munkanélküliséget hozhat a hírhedt mexikói drogbáró letartóztatása

Százak tüntettek a nyugat-mexikói Sinaloa államban lévő Culiacán és Guamúchil városban azért, hogy a hatóságok engedjék szabadon a hírehedt drogbárót, Joaquín "El Chapo" Guzmánt, akit nemrég kaptak el. A demonstrálók szerint a rendkívül szegény hegyvidéki térségben szükség van a munkahelyekre, amelyeket "Sinaloa kartell" teremt.




Felfüggesztették a volt egyiptomi elnök perét

Felfüggesztették Egyiptomban a Mohamed Murszi ellen nemrég megkezdett pert csütörtökön, mert a védelem a bírói testület leváltását kérte. A volt elnöke pere február 16-án kezdődött, a tárgyalást azonban különböző okokból ezelőtt már kétszer elnapolták.






Értelmetlen utcai gyilkosság miatt háborognak a britek

Egyetlen ütéssel megölt egy férfi egy gyalogost az angliai Bournemouthban, amiért az utóbbi szóvá tette, hogy az előbbi barátja miért a járdán biciklizik. Az eset mellett az is komoly indulatokat váltott ki a brit közvéleményben, hogy a gyilkos csupán négyéves börtönbüntetést kapott, miközben anyja bagatellizálni próbálja az esetet.





Űrséta közben került életveszélybe egy olasz

Egy korábbi váratlan esemény kivizsgálása során elkövetett tévedés és gondatlanság miatt került veszélybe Luca Parmitano olasz űrhajós élete egy júliusi űrséta során a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).


Az Európai Unió elismeri Ukrajna elnökének Turcsinovot

"Az ukrán parlament, amely a demokratikus törvényesség garantálója, döntést hozott Viktor Janukovics menesztéséről, és az ideiglenes államfő kinevezéséről, aki számunkra Ukrajna elnöke" – jelentette ki Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője.


Klicsko: volt, hogy az életemért rettegtem

Az Európai Uniónak (EU) továbbra is vállalnia kell a közvetítő szerepét az ukrajnai válságban - mondta Vitalij Klicsko, az Ütés (Udar) párt elnöke a Bild című német lapban csütörtökön megjelent interjúban.




Jacenyuk: Janukovics nem elnök többé

Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője, miniszterelnök-jelölt csütörtökön kijelentette, hogy Viktor Janukovics nem Ukrajna elnöke többé.


Észak-Korea kilőtt négy rakétát

Észak-Korea kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát csütörtökön a Japán-tenger irányába, vélhetően válaszul a térségben folyó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra - közölték dél-koreai védelmi minisztériumi források.


Schettino most megnézhette, mit művelt

A két évvel ezelőtti hajószerencsétlenség óta először tért vissza a Costa Concordia roncsaira Francesco Schettino kapitány, aki annak idején sziklának vezette az óriás hajót.