Iránban 34 éve nem történt ehhez hasonló

Haszan Róháni, Irán új elnöke vasárnap Teheránban a parlament előtt letette a hivatali esküt, és máris megnevezte kormánya egyes tagjait: külügyminiszternek az ország volt ENSZ-nagykövetét, Mohammad Dzsavád Zarifot, olajügyi miniszternek pedig Bidzsán Zanganét jelölte, aki korábban már betöltötte ezt a posztot. Az iszlám köztársaság 34 éves fennállása alatt először fordult elő, hogy külföldi előkelőségek is jelen voltak egy iráni elnök eskütételén.


Éjjel találkozott az iszlamistákkal Egyiptom új erős embere

Egyiptom új erős embere, Abdel-Fattah asz-Szíszi vezérkari főnök a vasárnapra virradó éjjel iszlamista vezetőkkel találkozott, hogy együtt próbáljanak megoldást találni a súlyos belpolitikai válságra az iszlamista Muzulmán Testvériséghez tartozó Mohamed Murszi államfő félreállítása után.


Amerikai szenátor: hasonló most a helyzet, mint 9/11 előtt

Évek óta most éri a legnagyobb fenyegetés az al-Kaida terrorszervezet részéről az Egyesült Államokat és más nyugati országokat, a helyzet nagyon emlékeztet a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást megelőző időkre - közölte Saxby Gambliss, a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus társelnöke egy vasárnapi televíziós műsorban.


Eltanácsolták Obamát Szentpétervártól

Egy amerikai szenátor vasárnap felszólította Barack Obama elnököt, fontolja meg, hogy a G-20-ak találkozóját Szentpétervár helyett máshol tartsák meg. Ennek indoka az lenne, hogy elmérgesedtek az amerikai-orosz kapcsolatok azért, mert Moszkva menedéket adott Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának.



"Ártatlan vagyok!" - Berlusconi is maga mellett tüntetett

Ártatlanságát, valamint az olasz kormány munkája folytatásának fontosságát hangoztatta Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Szabadság Népe (PdL) elnöke vasárnap azon a római tüntetésen, melyet pártja rendezett a vele való szolidaritásból.


Múmiát talált a padláson egy német kisfiú

Egy szarkofágban fekvő egyiptomi múmiát talált nagymamája házának padlásán egy tízéves német kisfiú. Édesapja most Berlinbe vinné a leletet, hogy megállapítsák, valódi-e.


Nem engedte át légterén Szaúd-Arábia a szudáni elnök gépét

Visszafordulni kényszerült vasárnap az új iráni elnöki eskütételére Teheránba tartó Omar el-Besir szudáni államfő repülőgépe, miután a szaúdi hatóságok nem engedték át a királyság légterén - közölte a szudáni elnöki hivatal szóvivője, Emád Szajjed Ahmed.




Polgárháborúval riogat Berlusconi pártja

Óráról órára változik az olasz belpolitikai helyzet a Silvio Berlusconi volt kormányfőre, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) kormánypárt elnökére adócsalás miatt kiszabott bírósági ítélet után. A PdL egy része "polgárháborúval" fenyeget, Berlusconi pedig politikai paktumot szorgalmaz a nagykoalíciós kormány fenntartására.




Indul a választáson a WikiLeaks alapítója

Szeptember 7-én lesznek az országos választások Ausztráliában - jelentette be vasárnap Kevin Rudd kormányfő. Szerinte a tét az lesz, ki irányítsa az ausztrál gazdaságot olyan időszakban, amikor véget ér a kínai ipari kereslet táplálta évtizedes bányászati fellendülés.


Szellőztetéssel vonzanának több turistát Pekingbe

Több mint 14 százalékkal csökkent a turisták száma Pekingben az év első felében, 2012 első hat hónapjához képest. A főváros megkezdi 72 órás ingyenes tranzitvízumának népszerűsítését és a levegő minőségének javítását - adták tudtul az önkormányzat illetékesei egy hétvégi konferencián.


Lelőttek egy "terroristagyanús" tunéziait

Tunéziai rendőrök lelőttek egy terroristagyanús iszlamista férfit, öt társát pedig őrizetbe vették vasárnap a főváros, Tunisz egyik házában - közölte a belügyminisztérium.


Szívszorító esküvő: haldokló kétéves kisfia volt az apa tanúja

Előrehozta jövő júliusra tervezett esküvőjét az a pittsburgi pár, akiknek beteg kétéves kisfiáról múlt hónapban derült ki, hogy csak néhány hét lehet hátra az életéből. A szülők szombaton esküdtek meg, hogy kisfiuk is láthassa még őket és szerepelhessen a családi fotókon.