Luxusba csöppen Katalin és Vilmos babája

Születése pillanatától luxuskörülményekre számíthat Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, akinek néhány napos kórházi tartózkodása várhatóan több mint tízezer fontjukba (3,4 millió forint) kerül majd a szülőknek.









Horvát miniszter: nehéz meccs lesz a Mol-tárgyalás

Nehéz tárgyalásokra számít a Mollal a részvényesi megállapodás megváltoztatásával kapcsolatban Slavko Linic horvát pénzügyminiszter, aki csütörtökön újságíróknak kijelentette, hogy választ vár az INA gázüzletágával kapcsolatos kérdésekre is.



Már ejtett vádpontot újítottak fel Karadzic ügyében

Hibázott az első fokon eljáró hágai törvényszék, amikor ejtette az egyik népirtás vádját Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök ellen - ismertette a döntést csütörtökön Theodor Meron bíró. Ezért a fellebbviteli bíróság úgy döntött: Karadzicnak felelnie kell a tavaly nyáron ejtett vádpontra is.










Áthelyezték a munkácsi szovjet emlékművet

Nagy feltűnést keltett Kárpátalján Munkács polgármesterének, Lengyel Zoltánnak a sajtónyilatkozata, amely szerint jó lenne a városháza elől a köztemetőbe áthelyezni a szovjet hősi emlékművet, és ott újratemetni a katonák földi maradványait.