Együtt ebédelt Obama és Romney: ez volt a menü
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön együtt ebédelt a Fehér Házban volt republikánus kihívójával, Mitt Romneyval - közölte csütörtökön a Fehér Ház.
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön együtt ebédelt a Fehér Házban volt republikánus kihívójával, Mitt Romneyval - közölte csütörtökön a Fehér Ház.
Törvényi háttérrel megerősített, de a politikától és a szakmától is független önszabályozási rendszert kell meghonosítani a brit sajtóban, hogy elkerüljék az újabb súlyos etikai botrányokat – ezt javasolják a sajtóvétségek kivizsgálására létrehozott bizottság csütörtökön közzétett kétezer oldalas jelentésében. David Cameron miniszterelnök jelezte: nem támogatja, hogy új törvény intézkedjen a sajtó szabályozásáról.
A nyugat-franciaországi Nantes lesz 2013-ban Európa zöld fővárosa – jelentette be az Európai Bizottság csütörtökön.
A Bukaresti Törvényszék döntése szerint nem diszkriminált a nagybányai polgármesteri hivatal, amikor másfél méter magas betonfallal kerítette be a romák által lakott tömbházakat.
Pristinában több ezer ember üdvrivalgással fogadta csütörtök este Ramush Haradinaj egykori koszovói kormányfőt, akit az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszéke felmentett a háborús bűnök vádja alól. Haradinaj különgéppel érkezett Hágából, és a tiszteletére leterített vörös szőnyegen Hashim Thaci miniszterelnök fogadta.
Kína vált az illegálisan kitermelt fa legnagyobb felvevőpiacává világszerte.
Megkezdte csütörtökön a szavazást az iszlamista többségű egyiptomi alkotmányozó gyűlés az iszlám jogrend (saría) elveire is hivatkozó új alaptörvény tervezetéről. A voksolást a nem iszlamista erők bojkottálták.
Nagyszabású offenzívát indított a szíriai hadsereg a főváros délkeleti részén, így a damaszkuszi repülőtérre vezető út mentén is – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Egy svéd fellebbviteli bíróság csütörtökön szabadlábra helyezett egy szerb férfit, akit háborús bűnök elkövetésével vádoltak.
Betiltották csütörtökön Oroszországban a Pussy Riot punkegyüttes hírhedt videoklipjét, amelyben a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban az oltár előtt színes maszkban, gitárral a nyakukban úgynevezett punk-imát adtak elő, amelyben arra kérték a Szűzanyát, hogy kergesse el Vlagyimir Putyin orosz államfőt.
Kenőpénz elfogadásáért első fokon hat év szabadságvesztésre ítélték csütörtökön Vladimír Kotroust, a prágai városi rendőrség volt parancsnokát.
A houstoni metodista kórházban ápolják idősebb George Bush volt amerikai elnököt – közölte Stephanie Asin, a kórház szóvivője csütörtökön.
Újabb tanúk meghallgatásával folytatták a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper tárgyalását csütörtökön, a Veszprémi Törvényszéken. A tanácsvezető bíró közölte, hogy december első hetében az ügyész és a védők nélkül helyszíni bejárást tart az átszakadt tározónál.
A damaszkuszi nemzetközi repülőtér kifutópályáját lövik aknavetőkkel a szíriai felkelők saját állításuk szerint.
Baltával ölt meg az észak-kínai Tiencsin városban egy főorvost egy férfi csütörtökön. A kínai média beszámolója szerint a hagyományos kínai gyógyászat egyeteméhez tartozó klinika akupunktúrás osztályát vezető doktornőt gyilkolta meg a középkorú férfi. Kínában korábban is előfordult már, hogy elégedetlen páciensek támadtak orvosokra.
Harcias iráni diákok térdre rogyasztották Amerikát, egy CIA-ügynök és egy maszkmester átverte Iránt, végül Kanadának hálálkodott mindenki, az amerikai elnök pedig megbukott. A napokban Magyarországon is bemutatott, világszerte dicsért Argó-akció igaz történeten alapul: a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalását követő 444 napos túszdrámán és a követségről meglógott hat diplomata bravúros kimentésén, melyben Hollywood segédkezett.
Szíria egész területén szünetel az internetes forgalom - közölték csütörtökön amerikai szolgáltatók, megerősítve a belső ellenállók még csak részleges kiesésről szóló híreit.
Bulgária állampolgárságot ad azoknak a külföldieknek, akik legalább egymillió levát (511 ezer eurót) befektetnek egy bolgár gazdasági társaságba - erről döntött a szófiai parlament csütörtökön.
A Kovászna Megyei Törvényszék elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy a székelyföldi Uzon község polgármesteri hivatalán Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzték.
Ehud Olmert volt izraeli kormányfő támogatja a palesztinok arra vonatkozó kérését, hogy az ENSZ-beli státusuk nem tag megfigyelő államra emelkedjen.