Egyiptom nem barátkozik Iránnal
 

Egyiptom nem barátkozik Iránnal

Egyiptom nem szándékozik helyreállítani az Iránnal 30 éve megszakított kapcsolatait - írta szombaton az egyiptomi sajtó, néhány nappal az egyiptomi elnök teheráni látogatása előtt.

MTI MTI


Venezuela: már 19 halálos áldozat az olajfinomítóban
 

Venezuela: már 19 halálos áldozat az olajfinomítóban

Nagy erejű robbanás történt szombat hajnalban Venezuela legnagyobb, amuayi olajfinomítójában; a robbanásban legalább 19 ember meghalt, további 53-an pedig megsérültek - közölte a helyi kormányzó, hozzátéve, hogy a tűz továbbterjedését sikerült megakadályozniuk.

MTI MTI



Válás után lettek barátok: 20 éve döntöttek Csehszlovákia megszűnéséről
 

Válás után lettek barátok: 20 éve döntöttek Csehszlovákia megszűnéséről

Csehszlovákia felosztása két önálló államra - Csehországra és Szlovákiára - teremtette meg az alapfeltételeit annak, hogy a csehek és a szlovákok viszonya ma olyan jó legyen, mint amilyen a múltban a közös állam idején soha nem volt - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap az évforduló alkalmából közölt szombati írásában.

MTI MTI

Több olasz áldozata van a családon belüli erőszaknak, mint a maffiának
 

Több olasz áldozata van a családon belüli erőszaknak, mint a maffiának

Több gyilkosság történik Olaszországban családon belül, mint amennyi a szervezett bűnözői csoportok számlájára írható - derül ki az olasz statisztikai hivatal (Istat) napokban közzétett felméréséből, amely szerint az utcai gyilkosságok száma csökken, a rokonok által megölt áldozatoké emelkedik.

MTI MTI

Hatalmas robbanás a legnagyobb venezuelai olajfinomítóban
 

Hatalmas robbanás a legnagyobb venezuelai olajfinomítóban

Nagy erejű robbanás történt szombat hajnalban Venezuela legnagyobb, amuayi olajfinomítójában, a robbanásban hét ember meghalt, további 48-an pedig megsérültek - közölte a helyi kormányzó, hozzátéve, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tartják.

MTI MTI





Államok vitáznak Julian Assange védelméről
 

Államok vitáznak Julian Assange védelméről

Az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) vitát kezdett pénteken Washingtonban Nagy-Britanniának arról a fenyegetéséről, hogy a brit rendőrség szükség esetén Ecuador londoni nagykövetségén venné őrizetbe a WikiLeaks-alapító Julian Assange-t.

MTI MTI

Német sajtó:
 

Német sajtó: "Orbán provokálja az EU-t"

Németországban a Die Welt című konzervatív napilap és a Die Zeit című liberális hetilap a nagyköveti értekezleten elmondott miniszterelnöki beszéddel foglalkozott pénteken internetes kiadásában.

MTI MTI



Fotó: leszakadt egy autópálya Kínában, többen meghaltak
 

Fotó: leszakadt egy autópálya Kínában, többen meghaltak

Három ember meghalt, öten megsérültek, amikor az északkelet-kínai Harbin város hídjára vezető, pillérekre épült nyolcsávos autópálya egy szakasza leszakadt, és négy teherautó a mélybe zuhant pénteken - jelentette a kínai média.

MTI MTI


Újra lecsaptak a drónok Pakisztánra
 

Újra lecsaptak a drónok Pakisztánra

Összesen tizennyolc feltételezett lázadóval végeztek Pakisztán északnyugati részén, az afgán határ közelében olyan rakéták, amelyeket pilóta nélküli amerikai repülőgépek lőttek ki pénteken - közölték pakisztáni tisztviselők.

MTI MTI