Mali: negyvenfős előőrsöt küldtek a nyugat-afrikaiak

Megérkeztek az első afrikai katonák csütörtökön Maliba: egy repülőgép 40 togóival szállt le a bamakói repülőtéren. Ez az előőrse annak a nyugat-afrikai haderőnek, amelyet Maliba vezényelnek, hogy segítse az iszlamisták kiűzését.



Vérfürdővé változott az algériai túszdráma

Csütörtök éjjel befejeződött a katonai akció az algériai gázkitermelő telepen, ahol iszlamista fegyveresek több száz algériai és külföldi túszt ejtettek - közölte az észak-afrikai ország kormánya csütörtökön este. Az információk ellentmondásosak, de az biztos, hogy számos túsz meghalt azután, hogy az algériai hadsereg támadást indított a a gáztelep elfoglalására.


Neonácik segítése miatt emelhetnek vádat 15 cseh nő ellen

Vádemelést kezdeményezett csütörtökön az államügyészségnél neonáci eszmék és mozgalmak támogatása, népszerűsítése miatt 15 nő ellen a cseh rendőrség. A nők ellen tavaly február óta folyik büntetőeljárás - közölte Pavel Hanták, a cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának szóvivője.



Jövő szerdán áll bíróság elé a pakisztáni kormányfő

Jövő hét szerdára halasztotta a legfelsőbb bíróság a korrupcióval vádolt pakisztáni kormányfő meghallgatását - jelentették csütörtökön az illetékes hatóságok. A bejelentést azután tették meg, hogy a pakisztáni korrupcióellenes hatóság közölte, nem áll rendelkezésükre elegendő bizonyíték Rádzsa Parvíz Asraf letartóztatására.


Japán az asztalra csapott

A japán miniszterelnök kérte algériai kollégáját, hogy állíttassa le a sivatagi gázkitermelő telepnél indított katonai akciót.



Áder ajánlatot tett a NATO-nak

Magyarország 2014 vége után, a jelenlegi NATO-misszió mandátumának lejártát követően is kész szerepet vállalni Afganisztánban, ha ilyen kérés érkezik - jelentette ki Áder János köztársasági elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral a katonai szervezet brüsszeli központjában. A NATO-főtitkár megbízható szövetségesnek nevezte Magyarországot.


A három testőr a Toyota-háborúban - Nagyítás-fotógaléria

Tuareg lázadók, al-kaidás harcosok, francia idegenlégiósok, mali és nigériai katonák csapnak össze Maliban, ahol az északi országrész visszafoglalása, és az al-Kaidához köthető iszlamisták visszaszorítása a cél. Nagyítás-fotógalériánk a legfrissebb nemzetközi konfliktusról.


Bíróság elé állították Kadhafi fiát

Elfogása óta először állították bíróság elé csütörtökön Szeif al-Iszlám Kadhafit, Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető fiát - jelentette be a líbiai főügyészség. Szeif al-Iszlám ellen az a fő vád, hogy háborús bűnöket követett el az apja hatalmának megdöntésére irányuló 2011-es felkelés idején.



Magyar katonákat küldenének Maliba

Magyarország részt kíván venni a Maliban már zajló katonai akcióban, valamint a tervezett uniós kiképzési misszióban - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár az InfoRádiónak. Az államtitkár szerint a következő időszak egyeztetésein dől el, hogy Magyarország milyen nagyságrendben vesz részt a missziókban.



Bíznak Szijjártó Péterben az arabok

Szijjártó Péter úgy érzi, 2010 óta sikerült ledolgozniuk a hátrányt, és ma már bizalmi viszonyt alakítottak ki az arab országokkal. Az együttműködés fő területei az infrastrukturális fejlesztések, a mezőgazdaság és a kutatás-fejlesztés.



3,4-es erősségű volt a Komárom közeli földrengés

Kisebb földrengés volt Szlovákia területén csütörtök dél körül, amelyet Komárom-Esztergom megyében is éreztek - erősítette meg a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriumának munkatársa. Kiszely Márta szerint a Richter-skála szerinti 3,4 erősségű földrengés Komáromtól északra körülbelül 15 kilométerre volt.


Válságstáb alakult Bukarestben a meggyilkolt túszok miatt

Román áldozatai is vannak az algériai túszejtésnek, ezért a terrorizmus elleni küzdelemben illetékes hatóságok válságstábot alakítottak. A legfrissebb információk szerint az algériai légierő támadásában harmincnégy túsz és tizenöt túszejtő halt meg.