A keresztényüldözés Észak-Koreában a legerősebb
Észak-Koreában üldözik a leginkább a keresztényeket a világon, de az iszlám országokban rendszeres zaklatásuk.
Észak-Koreában üldözik a leginkább a keresztényeket a világon, de az iszlám országokban rendszeres zaklatásuk.
MTI
Csütörtökön kezdődik a választási kampány az olasz közszolgálati médiában, a RAI három rádió és három televíziós csatornáján. A választási listák január 21-i benyújtási határidejéig a RAI kizárólag a december 22-én feloszlatott parlament pártjainak ad megszólalási lehetőséget. Silvio Berlusconi volt kormányfő kivételezett helyzetben van: ő a közszolgálati csatornák mellett saját tévéiben is kampányolhat.
MTI
Julija Timosenko azt állítja, hogy mérgező anyagot keverhettek a kozmetikumaiba vagy a mosószerébe a harkivi kórházban - írja az ukrán sajtó az állami büntetés-végrehajtási szolgálat közlése alapján.
MTI
Megingathatatlan és teljes a kommunista párt kontrollja a sajtó felett - figyelmeztettek a kínai vezetők a múlt hét végén kipattant újságíróbotránnyal kapcsolatban. Egy dél-kínai újság munkatársai megelégelték az állami cenzúrát, többen szimpátiatüntetéseket szervezetek mellettük, amelyeket kedden is folytattak.
MTI
Egy postát neveznek el a vietnami háborúban hősi halált halt, majd 2012-ben posztumusz a legmagasabb katonai kitüntetésben részesített magyar származású Leslie Halasz Sabo őrmesterről volt lakhelyén, a Pennsylvania állambeli Ellicott Cityben.
MTI
MTI
honvedelem.hu
A szíriai lakosságot segítő World Food Program szerint élelmiszerszállítmányaik egymillió emberhez nem jutnak el.
hvg.hu
A szunnita muzulmán és kurd miniszterek bojkottálták kedden az iraki kormány ülését, támogatásukról biztosítva a Núri al-Máliki kormányát fenyegető tüntetéseket. Irak szunnita többségű tartományaiban több mint két héttel ezelőtt kezdődtek kormányellenes tüntetések. A szunnita tiltakozók azt sérelmezik, hogy a síiták uralta kormány hátrányos helyzetbe hozza felekezetüket.
MTI
Az ENSZ Világélelmezési Programja közölte, nem tud segítséget nyújtani egymillió éhező szíriainak. A szervezet jelenleg másfél millió embernek nyújt támogatást abból a 2,5 millióból, amelynek erre a szíriai Vörös Félhold szervezet szerint szüksége van.
MTI
A Széchenyi Tudományos Társaság (SZTT) felajánlotta, hogy megszervezi és támogatja a márciusi tűzvészben Krasznahorka várában megsérült bútorok restaurálását.
MTI
Gérard Depardieu nem jelent meg kedden azon a párizsi bíróságon, ahol ittas vezetés vádjával kellett volna szembenéznie. Ügyvédje szerint a francia színészt munkája szólította külföldre.
MTI
Először porolt le beépített drótkeféjével egy követ a vörös bolygón a Curiosity marsjáró.
MTI
Kamerunban több melegügyben is sikerült áttörést elérni: felmentettk két férfit, akiket azért ítéltek több év börtönre, mert melegnek látszottak. Az sms-ben szerelmet valló férfit is felmenthetik.
MTI
A növekvő pesszimizmusért több, a kínai mindennapokat jelenleg nagymértékben meghatározó jelenség okolható egy tanulmány szerint. Ezek között van a növekvő infláció, a gazdaság lassulása következtében fokozódó munkaerőpiaci bizonytalanság, a felgyorsult életritmus, valamint a társadalmi értékek változása, kiüresedése.
MTI
A kormány több tagja tervezi, hogy az idei évben Kínába látogat, 2013 első félévében például Orbán Viktor miniszterelnök tervezett kínai útjához kapcsolódóan várhatóan az ázsiai országban ülésezik a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság, és az eseményen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a bizottság társelnöke is részt vehet.
MTI
A jobb- és baloldali sajtó is fenntartással fogadta Olaszországban a Silvio Berlusconi volt kormányfő vezette Szabadság Népe (PdL) és az Északi Liga közötti választási paktumot, amely az újságok szerint nem Berlusconi miniszterelnöki jelöléséről szól.
MTI
Hóvihar sújtja Románia észak-keleti és keleti részét, ahol egy ember eltűnt, több országút le van zárva, 210 embert pedig a hatóságoknak kellett kimenteniük a hóba beragadt autóbuszokból.
MTI
Vasárnap felakasztotta magát az ország egyik volt vezető baseballjátékosa, egy ugyancsak önként a halált választó ünnepelt színésznő exférje. Csak Puszan városában heten követtek el hétfőn öngyilkosságot.
MTI
Guam szigetéről indították azt a pilóta nélküli amerikai repülőgépet, amelyet a múlt héten találtak az óceán vizében lebegve a Fülöp-szigetek egyik központi tartománya közelében - erősítették meg kedden helyi és amerikai tisztségviselők.
MTI
Dan Zamfirescu egykori Securitate-tiszt lesz Románia legújabb képviselője az Európai Parlamentben.
hvg.hu
hvg.hu
transindex.ro
A 2011. októberi tömegtüntetés békésen indult, de a menetet a szélsőséges Black bloc mozgalom feketébe öltözött, arcukat eltakaró tagjai utcai háborúvá változtatták. Közel 500 szélsőséges tüntető több órán keresztül harcolt a rendőrséggel. Közülük hatot fejenként 6 év börtönre ítéltek első fokon.
MTI