Putyin most pártelnököt csinált Medvegyevből
A várakozásoknak megfelelően Dmitrij Medvegyevet választotta meg elnökének a kormányzó Egységes Oroszország párt 13., tisztújító kongresszusán szombaton.
A várakozásoknak megfelelően Dmitrij Medvegyevet választotta meg elnökének a kormányzó Egységes Oroszország párt 13., tisztújító kongresszusán szombaton.
MTI
Hargita megye prefektusa bejelentette, hogy semmis Nyírő József újratemetésére kiadott engedély. Közben feltartóztatta a román rendőrség Lukács Csabát, a temetés szervezőjét, akinél egy urnát találtak, amit kegyeleti okoból nem akart kinyitni. Aztán később azt mondta, hogy az urna üres volt.
MTI
Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását - közölte a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere.
MTI
Megölt két embert, másik nyolcat pedig megsebesített egy 18 éves lőfegyveres támadó szombat hajnalban egy finnországi kisvárosban.
MTI
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását követelte szombaton az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács, miután közlése szerint előző nap legkevesebb 110-en haltak meg az ország középső részén, Húla városában a szíriai hadsereg támadása következtében.
MTI
Mario Monti olasz miniszterelnök négyoldalú tanácskozásra hívta meg Rómába a francia államfőt, valamint a német és spanyol kormányfőt, a csúcstalálkozóra egy június 17. utáni időpontban kerül sor - jelentette olasz kormányforrásokra hivatkozva az AFP.
MTI
A lázadás kezdete óta először, pénteken a szíriai hadsereg páncélosai bevonultak Aleppóba, az ország második legnagyobb városába, ahol az utóbbi hetekben példátlan méretű tüntetések voltak Bassár el-Aszad rendszere ellen.
MTI
Huszonöt évvel ezelőtt, 1987. május 28-án tört be Cessnájával a szovjet légtérbe egy német hobbipilóta, Mathias Rust, aki akciójával a hidegháborús korszak legendájává vált és még ma is több összeesküvés-elmélet főszereplője. A tizenéves célja az volt, hogy találkozzon Mihail Gorbacsov szovjet vezetővel.
MTI
Kína az idén is elkészítette a maga - az Egyesült Államokra vonatkozó - emberjogi jelentését, válaszul az őt ért washingtoni "támadásra" - adta hírül a Hszinhua hírügynökség pénteken.
MTI
Litvániában egy folyamatban lévő kutatás során azonosítottak mintegy ezer állampolgárt, akik a gyanú szerint zsidókat öltek meg a második világháború alatt – jelentette be pénteken a vilniusi Népirtást és az Ellenállást Kutató Központ egyik vezetője.
MTI
A szíriai hadsereg helikopterei pénteken első ízben támadták a Bassár el-Aszad elnök rendszerét elutasító kurd településeket a török határ közelében, sokan megsebesültek – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
MTI
A vatikáni rendőrség őrizetbe vett egy személyt, akinek bizalmas iratok voltak a birtokában. Olasz médiajelentések szerint a pápa személyi inasáról, Paolo Gabrieléről van szó.
MTI
A Gripen vadászgépeket gyártó svéd hadiipari cég, a Saab főnöke azzal vádolta meg versenytársait, hogy tisztességtelen eszközökhöz folyamodnak egy svájci vadászgép-üzlet megkaparintása érdekében.
MTI
Bocsánatot kért a náci orvosok bűniért a német orvosi kamara, a Bundesärztekammer.
MTI
"Ma egy olyan kis országnak, mint Magyarország, jelenleg igazából nincs kibe kapaszkodnia." Nincsenek igazi vezető hatalmak, jelöltek vannak csak, közülük az EU-nak van a legtöbb esélye megerősödni - írja az alapblognak adott interjújában Ian Brenner közgazdász.
hvg.hu
Szigorítja a látogatási szabályokat az auschwitz-birkenaui múzeum a június 8-án kezdődő, lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban.
MTI
Nagy többséggel a műanyag zacskók betiltásáról döntött több város példáját követve Los Angeles városi tanácsa.
MTI
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) "felháborítónak és egyben aggasztónak tartja", hogy a pozsonyi főügyészség a szlovák kormány tavalyi bocsánatkérése ellenére még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy Malina Hedviget gyanúsítottként kezelje - reagált a tárca arra a hírre, hogy a korábban megtámadott magyar lányt elmeorvosi vizsgálatra küldték.
MTI
MTI
hvg.hu
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nincsen kifogása Nyirő József hamvainak a székelyudvarhelyi újratemetése ellen, de átpolitizáltsága miatt politikusai nem vesznek részt a vasárnapi ceremónián - jelentette be Kelemen Hunor, a szövetség elnöke péntek délután egy székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.
MTI
Anders Behring Breivik, a szélsőjobboldali tömeggyilkos perének pénteki tárgyalásán méltatta az elfogására kiszállt norvég rendőröket, jóllehet a terrorelhárítókat sok bírálat érte késedelmes fellépésükért.
MTI