A lengyel államfő részt vesz a jaltai csúcstalálkozón

Részt veszt a közép-európai államfők május 11-12-én esedékes jaltai csúcstalálkozóján Bronislaw Komorowski lengyel államfő - jelentette be hivatala pénteken. Eközben a csúcstalálkozót bojkottáló országok koalíciója egyre szélesebb.


Terrorizmus miatt ítéltek el egy francia atomfizikust

Terrorista akciók kitervelése és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyával való együttműködés miatt négy év letöltendő és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénteken a párizsi bíróság egy francia atomfizikust.



A kevés napfény miatt romlik a kelet-ázsiaiak szeme

Videojátékokra, tévénézésre és számítógépezésre cserélték a lakáson kívül töltött szabadidős tevékenységet a kelet-ázsiai nagyvárosok fiataljai, ez okozhatja, hogy ma már közel 90 százalékuk rövidlátó - állapították meg ausztrál kutatók pénteken közzétett tanulmányukban.





Hétfőn szavaz a román parlament az új kormányról

Hétfőn szavaz a román parlament a Victor Ponta megbízott miniszterelnök által javasolt új kormányról, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntött arról, hogy támogatja-e az új kabinetet.


Európai ügyészséget akarnának a visegrádi négyek

A Visegrádi Négyek legfőbb ügyészei közös álláspontot alakítottak ki az európai ügyészséget érintő kérdésekről a szlovákiai Felsőerdőfalván tartott találkozójukon - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-t az április 25-29. közötti megbeszélésről.



Almát a dinnyével: a magyar és a görög válság összevetése

„Magyarország 2010 nyarán rosszabb helyzetben volt, mint Görögország” – ismételgeti még ma is Orbán Viktor kormányfő. Legutóbb Münchenben, a Bajor Gazdasági Szövetség székházában beszélt erről, és érvként azt hozta fel, hogy kormánya 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt, 80 százalék fölötti államadósságot és 55 százalékos aktivitási rátát örökölt. Az állítás szépséghibája, hogy nem fedi a valóságot.


Bocsánatot kért a magyaroktól egy szlovák képviselő

Ígéretéhez híven a szlovák parlamentben kért bocsánatot a magyaroktól Ján Slota kijelentései és viselkedése miatt Alojz Hlina, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalmának egyik parlamenti képviselője pénteken délelőtt.



Engedély nélkül is megtartják Nyírő József újratemetését

Bár Székelyudvarhely polgármestere nem támogatja a szervezők területhasználati kérelmét Nyírő József író újratemetéséhez, a szertartást mégis megtartják majd az erdélyi városban - közölte az Országgyűlés Hivatala, amely szerint az eseményt úgy rendezik meg, hogy ne is legyen szükség az engedélyre.


Előretört a baloldal a brit helyhatóságokban

A pénteki részleges - egyelőre főleg angliai - adatok alapján jelentősen előretört a baloldal az előző nap megtartott nagy-britanniai helyhatósági választásokon a kormányzó konzervatív-liberális koalíció pártjainak rovására.


Orbán találkozott "keleti testvérével"

Magyarország keleti nyitásának fontosságáról beszélt a magyar kormányfő a Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel folytatott plenáris tárgyaláson pénteken Asztanában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt mondta, Kazahsztán az élő cáfolata annak, hogy világgazdasági válság lenne. Hozzátette, úgy látogatott az országba, mint "egy nyugati testvér a keleti testvérhez".




Újságírókat csonkítottak meg Mexikóban

Újabb újságírókat öltek meg a mexikói Veracruzban: három fotóriporter és egyikük barátnőjének kínzások nyomait viselő, megcsonkított tetemeit csütörtökön - a sajtószabadság nemzetközi napján - találták meg műanyagzsákokban Boca del Río város egyik csatornájában.


Találkozót kért Clintontól a vak kínai aktivista

Csen Kuang-cseng vak kínai jogvédő aktivista csütörtökön felhívta az amerikai kongresszust és közölte, hogy találkozni szeretne a Pekingben tárgyaló Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel - közölte az amerikai szövetségi törvényhozás ügyeivel foglalkozó The Hill internetes portál.