Összeütközött két komp Németországban
Két komp ütközött össze csütörtökön a német Travemünde kikötőjében. A balesetben senki sem sebesült meg, viszont az egyik hajóban komolyabb károk keletkeztek.
Két komp ütközött össze csütörtökön a német Travemünde kikötőjében. A balesetben senki sem sebesült meg, viszont az egyik hajóban komolyabb károk keletkeztek.
MTI
Továbbra is bizonytalan a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és Magyarország közötti hiteltárgyalások hivatalos időpontja - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint május vége előtt nem kerülhet sor a jegybanktörvény módosítására, amelyre Brüsszel vár.
MTI
Két pokolgép is robbant csütörtökön egymás után Mahacskalában egy közúti ellenőrzőposztnál, és legalább 15 embert megölt, több mint százat pedig megsebesített - jelentette az orosz média dagesztáni belügyi forrásokra hivatkozva.
MTI
Nem vesz részt Áder János megválasztott magyar elnök a visegrádi négyek országainak a hét végén a Magas-Tátrában megrendezendő államfői szintű találkozóján - adta hírül a szlovák köztársasági elnök irodájára hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
MTI
Moszkva döntést hozhat az Egyesült Államok és a NATO kelet-európai rakétavédelmi eszközei elleni megelőző csapásról, ha Washington folytatja az Oroszország ellenkezését kiváltó rakétavédelmi pajzs kiépítését - figyelmeztetett csütörtökön Nyikolaj Makarov orosz vezérkari főnök.
MTI
A görög konzervatív Új Demokrácia párt vezetője egy választási nagygyűlésen csütörtökön az illegális bevándorlók kitoloncolásával fenyegetőzött.
MTI
Nem szavaz egyik jelöltre sem, inkább fehér lap leadásával segíti hatalomba a szocialisták jelöltjét a francia szélsőjobb vezetője, akinek a stratégiája idehaza is tanulságos lehet.
Seres László
Németországban az emberek csaknem háromnegyede szerint Angela Merkel kancellárnak nem lenne szabad Ukrajnába látogatni a nyári labdarúgó Európa-bajnokság idején - mutatta ki egy csütörtök este ismertetett felmérés.
MTI
Az ENSZ szíriai megfigyelőinek vezetője, Robert Mood tábornok csütörtökön úgy vélte, hogy a szíriai hadseregnek kell megtennie az első lépést az erőszak megállítása érdekében.
MTI
Az amerikai külügyminiszter az emberi jogok védelmét kérte Kínától, és hangsúlyozta, hogy "ezeket a jogokat egyetlen ország sem tagadhatja meg" polgáraitól. Hillary Clinton erről Pekingben beszélt, ahová a kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd ügyében érkezett.
MTI
Kórházba szállították a 93 éves Giulio Andreottit, a volt hétszeres olasz kormányfőt.
MTI
Francois Hollande szocialista jelöltre szavaz Francois Bayrou centrista politikus a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában – jelentette be csütörtökön az első fordulóban 9 százalékot szerző politikus, de hozzátette: hívei számára nem ad ajánlást.
MTI
A romániai cernavodai atomerőmű a Richter skála szerinti 7,8-es erősségű földrengésnél nagyobb földmozgást is kibír - közölte csütörtökön a román nukleáris tevékenységet felügyelő országos bizottság.
MTI
Több száz újságíró tüntetett csütörtökön Madridban és az ország több más városában a sajtószabadság védelmében.
MTI
Európának meg kell tanulnia kezelni a sokféleséget, ellenkező esetben jelentős gazdasági lehetőségeket szalaszt el - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága csütörtökön közzétett éves jelentésében.
MTI
Szívesen fogadnák orvosi kezelésre bármely oroszországi gyógyintézetben Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt - jelentette be Vlagyimir Putyin csütörtökön. A megválasztott orosz államfő szerint a politikát nem szabad összekeverni a sporttal. Putyin így kommentálta azt, hogy egyes európai politikusok bojkottálni akarják a labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai rendezvényeit Timosenko bebörtönzése miatt.
MTI
A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács olyan törvényt fogadott el, amellyel mentességet adnak a Moammer Kadhafi rendszere ellen küzdő lázadóknak. A csütörtökön közzétett szöveg szerint "a forradalom sikerre vitele vagy védelmezése" érdekében végrehajtott tetteikért" kapják a kedvezményt.
MTI
Ír és északír állami vezetők egyaránt szorgalmazták az írországi katolikus egyház legfőbb vallási méltóságának távozását, miután egy brit riportműsorból az derült ki, hogy az egyházi vezető nem lépett fel pedofil bűncselekmények ügyében, jóllehet tudomása volt az incidensekről.
MTI
Újra meg kell alapítani az Európai Uniót, ezúttal az állampolgári aktivitásra támaszkodva, alulról építkezve - írták vezető európai értelmiségiek, köztük neves magyar személyiségek egy csütörtökön, a Die Zeit című német hetilapban megjelent kiáltványban.
MTI
Társadalmi konzultációt indított a parlamenti képviselők fizetéséről a honatyák juttatásait meghatározó szervezet Nagy-Britanniában. Az Independent Parliamentary Standards Authority honlapján arról kérdezik az embereket, hogy mennyit ér a képviselők munkája, illetve az évi 65738 fontot zsebre tevő honatyák "megérik-e a pénzüket" – olvasható a BBC weboldalán.
MTI