Már a hókotrók sem járnak Alaszkában

Még alaszkai viszonyok között is nagyon kemény az idei tél az állam legnagyobb városában, Anchorage-ban: már annyi hó esett, hogy beszüntette munkáját a közterület-fenntartó is, amely az idei télen már 250 ezer tonna havat takarított el.



Irán nem enged az atomkutatásból

Irán nem enged a nukleáris vitában, nem mond le az atomkutatásban elért egyetlen eredményéről sem - jelentette ki vasárnap egy befolyásos parlamenti képviselő a nagyhatalmakkal küszöbön álló tárgyalásokkal kapcsolatban.



Tízezren tüntettek az oligarchák ellen Montenegróban

Több mint tízezren tüntettek a montenegrói fővárosban vasárnap a nehéz gazdasági helyzet és súlyos szociális körülmények miatt, a kormányt pedig távozásra szólították fel arra az esetre, ha a választópolgároké helyett - mint a demonstrálók hangoztatták - továbbra is az oligarchák érdekeit védené.


Nem engedték külföldre a volt fehérorosz államfőt

Nem engedték külföldre utazni a fehérorosz határőrök vasárnap Sztanyiszlav Suskevics volt államfőt, ellenzéki vezetőt, akit a határon leszállítottak egy Litvániába tartó vonatról - erről maga az érintett számolt be a sajtónak.



Pokolgép robbant Aleppóban

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap Szíria második legnagyobb városában, Aleppóban, egy emberi jogi szervezet szerint 3 halálos áldozata és 25 sebesültje van a detonációnak.


Vasárnap is nyitva lesznek a brit üzletek az olimpia alatt

Felfüggeszti a brit kormány a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok idejére az áruházak vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt. A brit pénzügyminiszter által vasárnap megerősített terveket az egyház máris bírálja.



Észak-Korea ragaszkodik a műholdja fellövéséhez

Észak-Korea fellövi tudományos műholdját, és visszautasítja azokat a nyugati bírálatokat, amelyek szerint a világűr meghódításának örve alatt újabb kísérletre készül nagy hatótávolságú rakétával.





"Budapest a lengyel jobboldal új zarándokhelye"

Romániában legyőzi a nacionalista láz az erdélyi magyarokat címmel számolt be szombat délután megjelent számában a Le Monde a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar kara körül kialakult politikai vitáról. A lengyel lapok a március 15-i eseményekkel kapcsolatban cikkeztek.



A japánoknak elege van az atomenergiából

A japánok többsége szerint szakítani kellene az atomenergiával a tavalyi szökőár okozta pusztítás és sugárszennyezés miatt - derül ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérésből.


Éjszaka is tüntettek Putyin ellen Moszkvában

Vasárnap reggelig felváltva tüntettek a tisztességes választásokért a Vörös tér közelében az ellenzéki Proriv (Áttörés) mozgalom képviselői, a Gazprom tv-adója ellen újabb tiltakozó akciót szerveznek.