Újra hackerek csaptak le a Vatikán honlapjára
Öt napon belül másodszor támadták meg hackerek a Vatikán honlapjának szerverét, így az egyházi állam hivatalos weblapja hétfő délután sem volt elérhető. A támadás a Vatikáni Rádió honlapját is érintette.
Öt napon belül másodszor támadták meg hackerek a Vatikán honlapjának szerverét, így az egyházi állam hivatalos weblapja hétfő délután sem volt elérhető. A támadás a Vatikáni Rádió honlapját is érintette.
MTI
Megkezdődött a kiállítási tárgyak elszállítása a krasznahorkai várból, miután a tűzoltóegységeknek sikerült stabilizálni a helyzetet hétfő délutánra.
MTI
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem vesz részt Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy francia elnök választási kampányában - írta hétfőn a Handelsblatt.
MTI
A tervek szerint csütörtökön lesz a szlovák törvényhozásba bejutott pártok vezetőinek első közös találkozója - közölte a SITA hírügynökség hétfőn. A hétvégi előrehozott parlamenti választások győztesétől, az Irány - Szociáldemokráciától még hétfőn elküldik a meghívókat a többi pártnak.
MTI
Több mint százezer ellenzéki követelte a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását a bangladesi fővárosban, Dakkában hétfőn – közölte egy nevének elhallgatását kérő rendőri vezető. A tüntetés békés volt, a fővárosba több ezer rendőrt vezényeltek.
MTI
Ha nem gyilkolják meg Zoran Djindjic szerb miniszterelnököt, országa ma már az Európai Unió tagja lenne. Djindjic megölésével lefékeződött Szerbia megreformálása, és megtorpant a háborús múlttal való leszámolás. Zoran Djindjic gyökeres társadalmi és gazdasági változásokat indított el - többé-kevésbé ilyen következtetések voltak levonhatóak abból a korabeli közvélemény-kutatásból, amelyet Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolását követően készítettek Szerbiában, és a felmérés adatait az újvidéki Magyar Szó is ismertette hétfői számában.
MTI
Erőszakba torkollott egy észak-koreai diplomata és egy dél-koreai parlamenti képviselő vitája az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, ahol a romló észak-koreai helyzetről volt szó.
MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) örömmel fogadta, hogy a Bugár Béla vezette Most-Híd a szombati választáson bejutott a szlovákiai törvényhozásba, ahogy azt is, hogy a szélsőséges, magyarellenes pártok nem kerültek be. Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) újbóli kimaradása azt jelzi, hogy káros volt számára a Fidesz "gyámkodása".
MTI
Az ukrán nyomozók eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy Vlagyimir Putyin ellen valóban merényletet készítettek elő - közölte hétfői számában a Kommerszant orosz napilap.
MTI
A Die Presse az Orbán-kormánnyal szembeni külföldi és uniós bírálatokról közölt vendégkommentárt.
MTI
Az LMP üdvözli a Most-Híd hétvégi, szlovákiai parlamenti választásokon elért sikerét, és kéri a magyar kormányt, rendezze viszonyát a Bugár Béla vezette párttal.
MTI
Tizennégy év bujkálás után Angliában fogták el a rendőrök a napokban azt a férfit, aki a gyanú szerint társával megölte ellenlábasát Pécs közelében.
MTI
A választás után nagyobb az esélye annak, hogy Szlovákia és Magyarország egymásba akaszkodik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szarka László történész. A Selye János Egyetem dékánja szerint a Magyar Koalíció Pártja egy helyben topog.
hvg.hu
Az MSZP szerint a szlovákiai magyar közösség vereséget szenvedett azzal, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szombati választáson 2010 után ismét nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Ennek egyik oka szerintük a Fidesz-kormány politikája.
MTI
Angela Merkel német kancellár hétfőn Afganisztánban szkeptikusan nyilatkozott a nemzetközi haderő 2014-es kivonásáról.
MTI
Alig bújt ki a vetés, máris elpusztult az aszály miatt, sok parcellát meg sem műveltek az észak-spanyolországi aragóniai síkságon.
MTI
Tőkés László - az RMDSZ-ből való kilépési nyilatkozatával - felmondta a három éve működő magyar összefogást - mondta hétfőn az MTI-nek Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára.
MTI
Diplomáciai forrás szerint arra készül az amerikai elnök, hogy ellátogasson a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe, és beszédben foglakozzék az északi kommunista rendszer keltette aggodalmakkal.
MTI
Két falut temetett maga alá a hógörgeteg Afganisztán félreeső északkeleti részén, eddig 45 halottat számoltak össze.
MTI
A Szíriai Nemzeti Tanács az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte hétfőn, miután tömegmészárlásról érkeztek hírek Homsz városból.
MTI