Népszavazás lesz Írországban az uniós fiskális paktumról

Írország népszavazást ír ki az Európai Unió fiskális paktumáról - jelentette be kedden Enda Kenny kormányfő. Ez lesz az első referendum az Európai Unióban a januárban született megállapodásról. Kenny kikérte az ország jogászainak véleményét, akik megerősítették, hogy a költségvetési egyensúlyt előirányozó paktum elfogadását népszavazásnak kell megelőznie.


ENSZ: jóval több mint 7500 halott van már Szíriában

Szíriában már "sokkal több mint 7500-an" haltak meg a kormány elleni felkelés elnyomása miatt – erősítette meg kedden az ENSZ. Lynn Pascoe, a világszervezet főtitkárának politikai ügyekért felelős helyettese a Biztonsági Tanácsban azt mondta: pontos adataik nincsenek, „de szavahihető információkkal rendelkeznek arról, hogy ma már a civil veszteség mérlege meghaladja a napi száz főt, köztük sok nőt és gyereket".


Népszerűbb a franciák között Merkel, mint Sarkozy

Angela Merkel német kancellár jóval kedveltebb személyiség a franciák körében, mint Nicolas Sarkozy francia elnök - derül ki egy felmérésből, amelyről az ARD német televízió kedden este adásba kerülő műsora tájékoztat.



ENSZ: a közösségi médián keresztül is támadnak a drogárusok

A közösségi médiát is egyre inkább felhasználják és különösen a fiatalokat célozzák meg a kábítószer-kereskedők és az illegális gyógyszerkereskedők - figyelmeztetett az ENSZ nemzetközi kábítószer-ellenőrzési szerve (INCB) kedden közzétett éves jelentésében.








Rengeteg sérültje van a szenegáli tüntetéseknek

Huszonnégy nap alatt 153 sebesültet látott el a szenegáli vöröskereszt Dakarban és vidéken az Abdoulaye Wade leköszönő elnök újbóli indulása ellen tiltakozó tüntetések után – közölte kedden a segélyszervezet.




Lázadókkal kötött tűzszünetet a dél-szudáni kormány

A dél-szudáni kormány tűzszüneti megállapodást írt alá az afrikai ország legnagyobb lázadócsoportjával. Megegyeztek arról, hogy a hivatásos dél-szudáni hadseregbe integrálnak 1800 lázadót, akik George Athor irányítása alatt harcoltak. Athor két hónappal ezelőtt halt meg a kormányerőkkel vívott összecsapások közben.


A szupergazdagok 75 százalékos megadóztatásával kampányol Hollande

Riválisai kereszttűzébe került kedden a két hónap múlva esedékes francia elnökválasztás nagy esélyesének számító baloldali jelölt, Francois Hollande, miután egy előző esti tévéműsorban 75 százalékos jövedelemadó bevezetését javasolta a legjelentősebb adófizetőkre.


A konyha sem működik a kiégett gépházú Costa Allegra hajón

Legkésőbb csütörtökön ér a vontatásra szorult Costa Allegra óceánjáró luxushajó a Seychelle-szigetekhez tartozó Mahé-szigethez - közölték kedden több hivatalos forrásból. A tulajdonos tájékoztatása szerint a hajó 636 utasa között két magyar is van. Korábban úgy tervezték, hogy a hajó szerdán kiköt a kis Desroches-szigeten, de "biztonsági és logisztikai okokból" a tulajdonos társaság a 240 kilométerrel távolabbi Mahé mellett döntött.


Felturbózzák az oroszok a Kalasnyikovokat

Oroszország 2020-ig érvényes haderő-fejlesztési programja keretében jelentősen korszerűsíti a hadsereg egyik jelképének számító Kalasnyikov-gépkarabélyokat - jelentette be Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes a moszkvai parlamentben kedden.


Videó: így döntött romba egy orosz panelházat a gázrobbanás

Az utolsó hírek szerint hatan haltak meg abban a gázrobbanásban, amely egy panelházban történt az oroszországi Asztrahánban, még hétfőn. Egy hat lépcsőházas épületben történt a szerencsétlenség, a második épület teljesen megsemmisült. Az épület összeomlásáról amatőr felvétel készült.