A Malév sorsára juthat a lengyel légitársaság is

Bizonytalan a lengyel LOT légitársaság jövője, a társaság elnöke szerint önállóan nem tud lépést tartani versenytársaival, elemzők szerint akár a Malév sorsára is juthat - olvasható a Newsweek Polska hetilap hétfői kiadásában.


Ellenzéki karrierdiplomata lesz a román hírszerzés vezetője

Teodor Melescanu karrierdiplomatát, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt szenátorát javasolta hétfőn Traian Basescu államfő a román külföldi hírszerző szolgálat élére. Melescanu bejelentette, hogy elfogadta a felkérést, és felfüggeszti párttagságát. Korábban védelmi és külügyminiszter is volt.


Szerbia növelte aranytartalékát

Az Arany Világtanács közlése szerint tavaly Szerbia 1,3 tonnával gyarapította aranytartalékait, amely így elérte a 14,3 tonnát, és ezzel egy helyezéssel előrébb is lépett a világranglistán, ahol jelenleg az 59. helyet foglalja el.







Ezerfős tömeg tüntet Pristinában a koszovó-szerb egyezmény ellen

Meghátrálásra kényszerítették a koszovói rendőröket és eltávolították a kordonokat az Önrendelkezés nevű mozgalom tagjai a pristinai parlament épülete előtt hétfőn délután, ahol a Pristina és Belgrád között létrejött pénteki megállapodás miatt tiltakoztak.





Itt az első részlet a Wikileaks-szivárogtatásból

Csehország F-16 típusú vadászgépeket szeretne vásárolni az Egyesült Államoktól, de tekintettel azok magas árára azt javasolja, hogy öt-hat közép-európai ország - köztük Magyarország - kössön közös üzletet az amerikaiakkal, és ezáltal érjen el árengedményt - állítja a Stratfor amerikai biztonságpolitikai elemzőintézet, melynek levelezését a Wikileaks portál hozta nyilvánosságra.



Martonyi: Koszovót is közelíteni kell az EU-hoz

Koszovó nem maradhat "sötét lyuk", az országot közelíteni kell az unióhoz - hangoztatta Martonyi János magyar külügyminiszter, Enver Hoxhajjal, a koszovói külügyek irányítójával hétfőn Brüsszelben folytatott kétoldalú megbeszélésén.


Újságíróknak kegyelmezett meg az ecuadori elnök

Az ecuadori elnök megkegyelmezett a vezető ellenzéki újság három igazgatójának és egy volt rovatvezetőjének, akiket becsületsértés vádjával 3-3 év börtönbüntetésre és 40 millió dolláros kártérítés megfizetésére ítélt jogerősen a bíróság.



Pihenőt tart Szerbia és Koszovó a májusi választásokig

Szünetelni a Koszovó és Szerbia közötti párbeszéd a májusban esedékes szerbiai parlamenti választásokig - idézte a koszovói albán sajtó hétfőn a két állam között közvetítő brit diplomatát. Robert Cooper emlékeztetett, hogy kilenc sikeres tárgyalási fordulón vannak túl, és több megállapodást sikerült tető alá hozni.