Sokfelé bajos még a magyar nyelvű ügyintézés Szlovákiában

A szlovákiai közigazgatási hivatalok januártól kötelesek pontosan és érthetően tájékoztatni a nagyközönséget a kisebbségi nyelvű ügyintézés feltételeiről, de az erről szóló rendelet megvalósítása egyelőre döcög - derül ki az Új Szó című pozsonyi magyar napilap hétfői összeállításából.


Francia légisztrájk: egyelőre nyugalom van

Nyugalom honolt hétfő délelőtt a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, s az első járatok időben elindultak a terminálokról a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján. Az előrejelzések szerint azonban a későbbi óráktól elképzelhetők járattörlések is.




Heves ágyútűz alatt a szíriai Homsz

Heves ágyútűz alá vette hétfő reggel a szíriai hadsereg Homsz városát, a rendszerellenes tüntetések központját, s áldozatai is vannak a támadásnak - közölték ellenzéki csoportok, sürgetve a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget a mészárlásnak.


Mínusz 40 fokban szavaztak a finnek

Sauli Niinistö nyerte meg a finn elnökválasztást. A legfőbb kormányzó erő, a Nemzeti Koalíciós Párt jelöltje a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg a vasárnapi, második fordulóban az összes voks összeszámlálása alapján.






Erős földrengés volt a Fülöp-szigeteken

A Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földrengés rázta meg hétfőn a Fülöp-szigetek középső részét. Egy gyermek meghalt, rádőlt egy leomló fal - közölték a hatóságok.


Civileket öltek meg Szíriában

Ötvenhat halálos áldozata volt vasárnap Szíriában az erőszakos cselekményeknek, és ezeknek a fele civil - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja jogvédő szervezet (OSDH).


"Undorodom": kiakadtak Moszkvára és Pekingre az ENSZ BT-ben

A hétvégén meghiúsult a damaszkuszi kormányzat elszigetelésére az ENSZ BT-ben tett kísérlet - Oroszország és Kína szombaton megvétózta azt a határozati javaslatot, amely elítélte Bassár el-Aszad rendszerét, s a hatalom átvételére biztatta az ellenzéket.


Újabb hideghullám érkezik a Balkánra

Alábbhagyott a tomboló szél, és vasárnap már újra közlekednek a kamionok és az autóbuszok Zágrábtól Rijeka, valamint Split felé, Montenegróban viszont újabb, rendkívül hideghullám érkezését várják, Macedóniában pedig ismét havazik.





Botrányos kijelentést tett a francia belügyminiszter

Heves politikai vitát váltott ki vasárnap Franciaországban az illegális bevándorlókat és "a román bűnözőket" rendszeresen ostorozó belügyminiszter újabb kijelentése, miszerint "nem minden civilizáció egyenértékű".