Nem sok a remény: keresik a felborult orosz fúrótorony munkásait

Az orosz polgári védelmi hatóságok folytatták a kutatást kedden a távol-keleti Ohotszki-tengeren két napja felborult orosz olajfúró platform munkásai után, de egyelőre nincs remény arra, hogy az eddigi 14 munkáson kívül továbbiakat sikerülne kimenteni a jéghideg háborgó tengerből.


Nyolc diktátor, akik még mindig hatalmon vannak

Kadhafi novemberi és Kim Dzsongil hétvégi halálával két ország szabadulhatott meg diktátoraitól (bár Kim Dzsongil fia már átvette a hatalmat Észak-Koreában). A Human Rights Watch listáján számos ország szerepel még, ahol ma is egy kézben összpontosul minden hatalom, a rendet pedig katonai eszközökkel tartják fenn.








A német államfő kínos hitelügye: a nép kitart mellette?

Több mint kétharmados Christian Wulff német elnök támogatottsága Németországban; egy friss felmérés szerint a választók 70 százaléka úgy véli, hogy nem kell lemondania a lakáscélú magánhitele miatt bírálatok kereszttüzébe került államfőnek.




Terrorizmus miatt körözik az iraki alelnököt

Letartóztatási parancsot adtak ki hétfőn Irakban Tárik al-Hasemi alelnök ellen a terroristaellenes törvények alapján, miután állítólag a kormányzati szerveknek sikerült vallomásra bírni a politikus testőreit, akik elismerték, hogy merényleteket terveztek és hajtottak végre.



Az EU Timosenko miatt nem társul Ukrajnával

Véglegesítették az ukrán társulási szerződést Kijevben, de az unió egyelőre nem írja alá, amíg nem oszlanak szét a Julija Timosenko volt kormányfő bebörtönzésével kapcsolatos politikai aggodalmak - közölte hétfőn Kijevben Herman von Rompuy, az Európai Tanács elnöke.


Több mint 500 településnek lesz magyar neve is Szlovákiában

Jóváhagyta a kisebbségi helységneveket tartalmazó, valamint a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket hétfőn a szlovák kormány. A dokumentumokat Rudolf Chmel (Híd magyar-szlovák párt) emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes terjesztette a kormány elé.


Klímaváltozás: megugorhat a katasztrófák halottainak száma

A gyors urbanizáció valamint a klímaváltozásokkal járó szélsőséges időjárás miatt megduplázódik, és ezzel másfél milliárdra emelkedik a természeti katasztrófák veszélyeinek kitett emberek száma 2050-ig. Közülük körülbelül 200 millióan Indiában élnek majd - írta a Világbank adataira hivatkozva a The New York Times című amerikai napilap hírportálja.




Beengedik Szíriába az Arab Liga megfigyelőit

Szíria aláírta Kairóban hétfőn az Arab Liga válságtervének végrehajtásáról szóló jegyzőkönyvet. Ennek alapján megfigyelők utazhatnak az országba, a kormánycsapatokat kivonják a forrongó városokból, szabadon engedik a politikai foglyokat, és megkezdik a tárgyalásokat az ellenzékkel.