Nyugalmazott tábornok nyerte meg a guatemalai elnökválasztást

Otto Pérez Molina nyugalmazott tábornok nyerte meg a guatemalai elnökválasztás vasárnapi második fordulóját, személyében első ízben jut katona a hatalom csúcsára a latin-amerikai országban a demokratikus berendezkedés 1986-os helyreállítása óta.


Nemzetközi védelmet kér a szíriai ellenzék

Nemzetközi védelmet kért Homsz város polgári lakosságának a szíriai ellenzék hétfőn, mivel a nyugat-szíriai várost ostrom alá vették és bombázzák Bassár el-Aszad elnök csapatai.


Egyiptomi buszbaleset: "halálfélelmem volt a vezetési stílusuktól" - galéria

A közlekedési morál és a rossz utak miatt gyakoriak a tragédiába forduló balesetek az egyiptomi közutakon. Hivatalos statisztikák szerint tavaly hétezren vesztették így életüket a hetvennégy millió lakosú országban. A baleseteket főleg emberi hiba okozza. Az Egyiptomban nyaralók többségének sem túl jó a szubjektív biztonságérzete az utakon, legalábbis a fórumbejegyzésekből ez olvasható ki.


Japán: ingyen vízum katasztrófaturistáknak

Ezentúl ingyen megkapják a vízumot azok a külföldi turisták, akik Japánban felkeresik a márciusi földrengés és szökőár sújtotta területeket is, a többi között például a megsérült fukusimai atomerőmű környékét - jelentette be a japán külügyminisztérium hétfőn.






Magyar turistabusz balesete Egyiptomban

A csoportból 147-en érkeztek haza, 47-en maradtak Egyiptomban. Egyetlen sérült sem tért haza. Az eddigi közlések szerint a balesetnek 11 halálos áldozata és 29 sérültje van. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott szállodáiktól a repülőtérre, amikor az egyik busz egyelőre ismeretlen okból felborult.


Négy hurgadai magyar sérült már túl lehet a nehezén

Több óráig tartott a Kairóba szállított négy súlyosan megsérült magyar turista állapotának stabilizálása; csak ezután, a hajnali órákban kezdhették meg a szükséges műtéteket - mondta a hvg.hu-nak hétfő reggel Kveck Péter kairói nagykövet. Hozzátette, hogy a könnyebb sérültek közül négyet már visszaengedtek a hurgadai szállodájukba. Az egyik szemtanú szerint van olyan kisgyerek, aki a baleset miatt árva lett.



Ma reggel megbénul Izrael

Négyórás általános sztrájk kezdődött hétfő reggel Izraelben: közintézmények, kórházak és bankok maradtak zárva, egyes iskolákban nincs oktatás, s nem üzemelnek a légi- és tengeri kikötők sem - jelentette az izraeli hadsereg rádiója.


Tüntetők ezrei vették körbe a Fehér Házat

Tüntetők ezrei zárták körbe vasárnap a washingtoni Fehér Házat, hogy nyomást gyakoroljanak Barack Obama amerikai elnökre annak érdekében, hogy környezetvédelmi megfontolásokból utasítsa el egy Kanadából az Egyesült Államokba kiépíteni tervezett olajvezeték engedélyezését. Obama politikai csapdahelyzetbe kerülhet, akárhogy dönt is.






A külügyet megrendítette az egyiptomi baleset

A Külügyminisztérium mély megrendüléssel értesült a magyar turistabusz vasárnap esti tragikus egyiptomi balesetéről, amelynek - az eddigi hivatalos közlések szerint - 11 halálos áldozata és 26 sebesültje van.



"Elvben" megegyeztek az új görög koalíciós kormányról

Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő és Antonisz Szamarasz, az ellenzéki Új Demokrácia vezetője "elvben" megegyezett az új koalíciós kormányról, amelynek feladata az eurózóna mentőcsomagjának elfogadása a választások előtt - közölte vasárnap este a görög államfő hivatala.