Betiltották a szerencsejátékokat Kisszebenben

Kisszeben az első város Szlovákiában, ahol kihasználva a törvény adta lehetőséget, betiltották a szerencsejátékot - írja a bumm.sk, amely szerint kérdéses, mennyire lesz hatékony az önkormányzati határozat. A parlament júliusban fogadta el azt a törvényt, mely szerint településükön az önkormányzatoknak lehetőségük van betiltani a szerencsejátékokat.


Semjén: "nem lesz kétféle magyar állampolgárság"

Pártlistás szavazást ígért a határon túl élő magyar állampolgároknak Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes erről Szabadkán beszélt, ahol magyar állampolgársági eskütételen vett részt.


Tadic aláírta a restitúciós törvényt

Boris Tadic szerb elnök aláírta a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt - tudatta hétfőn este a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sajtóközleményben.



Botrány: "Niggerhead"-be hordta barátait Rick Perry

Bírálatok kereszttüzébe került Rick Perry republikánus elnökaspiráns, aki a Nyugat-Texasban rendszeresen a Niggerhead nevű vadásztáborba hordta a barátait, amelynek elnevezése a politikus állítása ellenére még három évvel ezelőtt is olvasható volt - írta hétfőn a The New York Times.


Újabb ember akar amerikai elnök lenni

A héten dönti el véglegesen, hogy bejelenti-e az elnökjelöltségét Chris Christie, New Jersey állam kormányzója, aki a közvélemény-kutatások szerint jó esélyekkel mérkőzne meg Barack Obamával a Fehér Házért folytatott küzdelemben - közölte hétfőn a The Los Angeles Times.



Elfoglalták Kadhafi szülőhelyét

Az új líbiai hatalom fegyveresei elfoglalták hétfőn Szirt kikötőváros peremén azt a negyedet, ahol Moammer Kadhafi született 1942-ben, egy sátorban - közölték katonai források és szemtanúk.



Visszakövetelik vagyonukat a Szerbiában élő németek

Több mint 32 milliárd euróra becsülhető az a vagyon, amit a második világháború végén a Szerbia mai területén élt, illetve élő németek felmenőitől elkoboztak, és aminek visszaadását követeli Belgrádtól a szabadkai székhelyű Német Népi Szövetség (NNSZ).



Rekordot döntött a dán adóminiszter

Bemutatta kormányát hétfőn Dánia első női miniszterelnöke, a szociáldemokrata Helle Thorning-Schmidt, véget vetve ezzel egy évtizednyi jobbközép kormányzásnak. A kormányban 23 miniszter kapott helyet, a legfiatalabb köztük 26 éves.


Nem lesz több baj a szlovákiai magyar helységnevekkel

Várhatóan már a közeljövőben véglegesen megoldódik a szlovákiai magyar helységnevek évtizedek óta húzódó ügye. A szlovák kormány magyar helységnévbizottsága, amely a múlt pénteken ülésezett Pozsonyban, összeállította a dél-szlovákiai, magyarok is lakta települések hivatalos magyar névlistáját, amelyet kormányrendeletben hirdetnek ki - tájékoztatta hétfőn az MTI pozsonyi tudósítóját Orosz Őrs, a szlovákiai magyar civilszervezeteket tömörítő Kerekasztal (SZMK) szakértője.



Melegrekord dőlt meg az EU fővárosában

Megdőlt minden idők október elsejei melegrekordja Brüsszelben: a belga sajtó hétfői beszámolója szerint "Európa fővárosában" ezen a napon még soha nem mértek olyan meleget, mint idén, 26,8 Celsius-fokot.


Gondban a portugál cégek: egyre több a csőd

Portugáliában egyre-másra növekszik a fizetésképtelen cégek száma: az igazságügyi minisztérium adatai szerint az idei első félévben 60 százalékkal 2195-re emelkedett az illetékes bíróságok által befogadott csődkérelmek száma az egy évvel korábbihoz képest.





Líbia egy év múlva már termelheti az olajat

Líbiában a vártnál gyorsabban áll helyre az olajtermelés – közölte az ország átmenti kormánya hétfőn, amely azonban úgy véli, hogy 12-18 hónap múlva éri el a termelés a Moamer Kadhafi ellen februárban kezdődött felkelés előtti szintet.