Szaúd-Arábiában választójogot kapnak a nők

Szaúd-Arábia uralkodója megígérte vasárnap, hogy a jövőben szavazati jogot kapnak a nők a helyhatósági választásokon, jelöltethetik magukat a különféle posztokra, és bekerülhetnek az úgynevezett Tanácskozó Gyűlésbe is, amely a parlamentet helyettesíti.



A Putyin-Medvegyev-csere semmit nem változtat a rendszeren

A tandem soha nem létezett, nincs különbség Putyin és Medvegyev között, évtizedekre minden változatlan marad - ez a vasárnapi orosz internetes kommentárok alaphangja azzal a szombati moszkvai bejelentéssel kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin volt államfő, jelenlegi kormányfő indul a választásokon az államelnöki posztért, Dmitrij Medvegyev mostani államfő pedig a miniszterelnöki székért. Megválasztásukat mindenki biztosra veszi.



Walesa meglátogatta Jaruzelskit a kórházban

Lech Walesa volt lengyel államfő, a Szolidaritás szakszervezet alapítója és első elnöke meglátogatta Wojciech Jaruzelski tábornokot, volt államfőt a varsói katonai kórházban.





A mikroblogokra csapott le Kína

A CNN híradása szerint a Sina.com felszólította a Weibo nevű mikroblog 200 millió felhasználóját, hogy ne terjesszen megalapozatlan információkat, szóbeszédeket, ugyanis a jövőben ezt büntetni fogják.






"Segítsetek Szíriának, mert elvérzik!"

Újabb tüntetések voltak szerte Szíriában a szokásos pénteki ima után, és a biztonsági erők éles lövésekkel oszlatták szét ezeket, megölve 11 embert. Szombaton pedig valóságos "hajtóvadászatban" öltek meg újabb 13 civilt a biztonságiak - közölték emberi jogi aktivisták.


Paleszina: Abbászt aligha elégíti ki a kvartett javaslata

A palesztin elnök nem fogja elfogadni a közel-keleti "kvartett" pénteken nyilvánosságra hozott, gyors ütemű tárgyalásokat sürgető béketervét. Legalábbis ezt sugallta Mahmúd Abbász szombaton, amikor New Yorkból, az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról hazautazva, a repülőgépen nyilatkozott újságíróknak.


Véres roma-bolgár etnikai konfliktus halottakkal

Verekedés tört ki szombatra virradó éjjel egy romák lakta dél-bulgáriai faluban, mert a helyi cigánykirály szüleit szállító mikrobusz halálra gázolt egy 19 éves nem roma fiatalembert - közölte a rendőrség. A verekedésnek is van egy halálos és öt sérült áldozata.



A Világbank megnégyszerezte a kelet-afrikai segélykeretét

A Világbank a korábban odaítélt 500 millió dollárról 1,88 milliárd dollárra emeli az elmúlt 50 év legpusztítóbb szárazsága következtében éhínséggel küszködő kelet-afrikai térségnek, Afrika szarvának nyújtandó segély összegét - jelentette be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlése idején Robert Zoellick, a szervezet elnöke.


Magyar származású apácát avattak boldoggá

Boldoggá avatták szombaton Szarajevóban az öt drinai vértanút, köztük a magyar származású Bernadeta Banja (Bánya Bernadett) nővért. Ez alkalomból Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa ünnepi szentmisét mutatott be, amelyen csaknem 20 ezer hívő volt jelen a Balkán minden országából.