Mol-ügy: vádat emeltek a volt horvát kormányfő ellen

Hivatalosan is vádat emelt a horvát ügyészség Ivo Sanader volt kormányfő ellen a Molt és a horvát INA olajtársaságot is érintő megvesztegetési ügyben – jelentette a Reuters. A zágrábi ügyészség közleménye szerint Sanader 10 millió eurót fogadott el a Moltól azért, hogy a magyar vállalatot domináns pozícióhoz segítse az INA-ban.


Elfogadta a magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa

Egyhangúlag elfogadta az emberi jogok helyzetéről szóló magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Genfben - mondta el pénteken a svájci városban tartózkodó Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.


Tűzszünetet akar az államfő Jemenben

Tűzszünetre szólította fel pénteken a jemeni ellenzéket az államfő. Ali Abdullah Száleh pénteken tért vissza Szaúd-Arábiából, ahol június eleje óta kezelték, miután súlyosan megsérült a szanaai palotája elleni támadásban.




Luthert dicsérte a pápa

A keresztény egyházak közötti együttműködés, az ökumenizmus mellett emelt szót és a reformáció szellemi atyjának tekintett Luther Mártont méltatta - igaz csak közvetve - XVI. Benedek pápa pénteken. Azt azonban elutasította és félreértésnek nevezte, hogy az ökumenizmus jegyében azonnali "ajándékot" várjanak tőle.




Bevezeti az EU az új szankciókat Szíria ellen

Megállapodtak hivatalosan az Európai Unió tagországai pénteken a szíriai vezetést sújtó újabb büntetőintézkedésekről - jelentette be brüsszeli közleményében Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Nem lesz "utolsó vacsora" a halálraítélteknek Texasban

Megelégelte a texasi igazságszolgáltatás és azonnali hatállyal beszüntette a halálraítélteknek biztosított utolsó – egyéni kívánság szerinti – étkezés lehetőségét, miután az egyik, a napokban kivégzett rab egy falatot sem evett az általa rendelt, meglehetősen költséges menüből – adta hírül pénteken a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.





XVI. Benedeknek sikerült mindenkit meglepnie

A politikának több erkölcsre van szüksége, A pápa gondolkodásra int, Filozófiaoktatás a képviselőknek - ilyen és ehhez hasonló címekkel számoltak be a pénteki német országos napilapok XVI. Benedek pápa előző napi, a Bundestagban elhangzott beszédéről.


Ma kérik a palesztinok az ENSZ-be felvételüket

Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken, magyar idő szerint délután fél 6 órakor, ENSZ-közgyűlési beszéde előtt átadja New Yorkban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak a palesztin felvételi kérelmet - közölte Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet.



Hatan haltak meg Jemenben

Szanaában péntekre virradóra folytatódtak a heves összecsapások az Ali Abdalláh Száleh jemeni elnökhöz hű és az államfő távozását követelő törzsek fegyveresei között, helybeliek és egy törzsi forrás szerint legkevesebb hatan vesztették életüket.