Korán jött, hamar ment a Mubarak-per különös tanúja

Tanúvallomást tett a Mubarak-per szombati tárgyalásán Egyiptom ideiglenes államfője, a fegyveres erők főparancsnoka, de az áldozatok ügyvédjei szerint a meghallgatást az előre meghirdetettnél előbb kezdték el és fejezték be, ezért ők nem tudtak neki keresztkérdéseket feltenni.


Anya és öt gyereke halt meg a londoni lakástűzben

A lángok a rendőrség beszámolója szerint szombat hajnalban csaptak fel az északnyugat-londoni Neasden városrész egyik családi házában. A tűzvészben egy 2 éves, egy 5 éves, egy 9 éves, egy 13 éves és egy 14 éves gyermek halt meg, 41 éves édesanyjukkal együtt.


Vonuljon ki a Perzsa-öbölből a NATO - mondja az iráni elnök

Az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán részt vevő Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök követelte egy sajtóértekezletén, hogy a NATO-országok haditengerészeti erői vonuljanak ki a Perzsa-öbölből, mert szerinte veszélyeztetik a térség biztonságát.


Csere az orosz tandemen: Putyin lesz az elnök, Medvegyev a kormányfő

Vlagyimir Putyin volt államfő, jelenlegi miniszterelnök lesz az elnökjelölt a tavaszi elnökválasztáson, míg a mostani elnök, Dmitrij Medvegyev minden jel szerint kormányfőként tevékenykedik tovább - derült ki kettőjük felszólalásaiból az Egységes Oroszország Párt moskvai kongresszusán.


Palesztin ENSZ-tagság: Magyarország nincs döntési helyzetben

Magyarország nem tagja a ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT), ezért nincs abban a helyzetben, hogy szavaznia kelljen a palesztin folyamodványról, hogy az ENSZ vegye fel őket a tagállamai közé. És az is lehet, hogy ilyen szavazásra nem is lesz szükség – jelentette ki New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.




Schmitt a rendszerváltáshoz hasonlította az arab tavaszt az ENSZ-ben

Magyarország kész érdemben hozzájárulni minden olyan erőfeszítéshez, amelynek célja, hogy megerősítse az ENSZ konfliktusmegelőző és közvetítő képességét - jelentette ki pénteken az ENSZ-közgyűlés 66. ülésszakának általános vitájában Schmitt Pál köztársasági elnök, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy Magyarország a 2012-2013-as időszakra megpályázta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagságát.


Szokatlan beszédet tartott Putyin

Szokatlanul mérsékelt hangvételű beszédet mondott Vlagyimir Putyin az Egységes Oroszország Párt pénteken kezdődött kétnapos kongresszusának első napján Moszkvában.




Mol-ügy: a horvát kormány módosítaná a privatizációs törvényt

A horvát kormány a jövő héten módosító indítványt nyújt be a törvényhozásnak az úgy nevezett INA privatizációs törvényhez, amelynek értelmében kizárólag a horvát kormány szerezhetne 49 százalékot meghaladó tulajdonhányadot az INA olajipari vállalatban - jelentette be Jadranka Kosor, Horvátország miniszterelnöke pénteken.


Felállva üdvözölték az ENSZ-közgyűlésen Abbász bejelentését

Ovációval és felállva üdvözölte pénteken a delegációk többsége az ENSZ-közgyűlés általános vitájában Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentését, hogy átnyújtotta a világszervezet főtitkárának a palesztinok teljes jogú tagállamként való elismerésére vonatkozó kérelmet.



A sivatagban bujkál Kadhafi?

A megbuktatott líbiai vezető, Moammer Kadhafi titokban az ország déli, sivatagos területére távozott – ezt mondta pénteken az Átmeneti Nemzeti Tanács katonai parancsnoka.




Mol-ügy: vádat emeltek a volt horvát kormányfő ellen

Hivatalosan is vádat emelt a horvát ügyészség Ivo Sanader volt kormányfő ellen a Molt és a horvát INA olajtársaságot is érintő megvesztegetési ügyben – jelentette a Reuters. A zágrábi ügyészség közleménye szerint Sanader 10 millió eurót fogadott el a Moltól azért, hogy a magyar vállalatot domináns pozícióhoz segítse az INA-ban.


Elfogadta a magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa

Egyhangúlag elfogadta az emberi jogok helyzetéről szóló magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Genfben - mondta el pénteken a svájci városban tartózkodó Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.


Tűzszünetet akar az államfő Jemenben

Tűzszünetre szólította fel pénteken a jemeni ellenzéket az államfő. Ali Abdullah Száleh pénteken tért vissza Szaúd-Arábiából, ahol június eleje óta kezelték, miután súlyosan megsérült a szanaai palotája elleni támadásban.