Fidesz: Orbán Viktor kiállt Magyarországért

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerint a magyar miniszterelnök a strasbourgi meghallgatásán is bebizonyította, hogy bár európai politikus, de "Magyarország érdekeit tartja szem előtt".


Mégis segít Szlovákia a görögöknek?

Szlovákia minden bizonnyal mégiscsak kiveszi részét a Görögország megmentését célzó újabb mentőcsomagból. A hvg.hu-nak adott interjúban Juraj Miskov gazdasági miniszter jelezte, hogy saját pártjának komoly fenntartásai vannak ugyan, de az összeurópai és a szlovákaiai gazdasági-és pénzügyi helyzet azt kivánja meg, hogy Szlovákia mégse maradjon ki a mentőakcióból.



Az IMF erkölcsösséget vár Christine Lagarde-tól

Kedden életbe lépett Christine Lagarde ötéves kinevezése a Nemzetközi Valutaalap élén; a szervezet a legmagasabb erkölcsi normák betartását, illetve az IMF-nek való hűséget várja el - derül ki a szervezet keddi, a kinevezés feltételeit részletező tájékoztatásából.




Videó: Cohn-Bendit kiabálva osztotta ki Orbánt

Ismét hevesen bírálta Orbán Viktort az Európai Parlament keddi plenáris ülésén Daniel Cohn-Bendit, az EP zöld frakciójának vezetője, aki szerint a magyar kormányfő hozzájárul Európa imázsának rombolásához azzal, hogy másképpen beszél külföldön, mint otthon.


NYP: ejteni fogják a volt IMF-vezér elleni vádat

A New York Post egy meg nem nevezett vezető nyomozóra hivatkozik, aki azt mondta, hogy a vádak elvetése bizonyosnak tekinthető. "Mindannyian tudjuk, hogy ez az ügy tarthatatlan" - idézi forrását az amerikai lap.



Szavaztak Strasbourgban: Orbánéknak módosítaniuk kéne az alkotmányt

Magyarország módosítsa alkotmányát és úgy alkossa meg az alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvényeket, hogy azok összhangban legyenek az európai demokratikus normákkal - áll az Európai Parlament által kedden megszavazott határozatában, amelyet Orbán Viktor strasbourgi meghallgatása után fogadtak el. Az EP-határozat a magyar kormányra nézve nem kötelező érvényű.



Újra ellenőrzik a dán-svéd határt

A dán hatóságok kedden helyreállították a határellenőrzést a Svédországgal közös határon; hamarosan a német határon is visszaállítják a határőrbódékat.


Orbán Strasbourgban: gyomorszájasokat kapott Európa

Orbán Viktor ma az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén összegezte a magyar EU-elnökség tevékenységét. Az EP-képviselők között a szocialisták és a liberálisok felszólalói erősen kritizálták az elnökséget, míg a néppárti képviselők méltatták az eredményeit. Barroso EB-elnök is dicsérte az elnökséget és megköszönte a magyar munkát. A zöldek frakcióvezetője, Daniel Cohn-Bendit viszont azt mondta, Orbán rombolja Európát.




Fejbe lőttek egy kommandóst Afganisztánban

Az ausztrál kormányfő és a vezérkari főnök is megszólalt kedden, miután Afganisztánban harcban elesett az ausztrál különleges erők egyik kommandósa, aki ötödik küldetését töltötte az ázsiai országban.





Falvakat rombolnak le a biodízel miatt

Kilátástalannak látják jövőjüket a kenyai Tana folyó deltavidékének lakói, akiknek többsége a kormány által jóváhagyott bioüzemanyag-előállítási projekt keretében otthona elhagyására kényszerül.