Túlélte a japán kormányfő a bizalmatlansági indítványt

A párton belüli szakadást Kan Naotónak azzal sikerült elkerülnie, hogy a kormánypárt képviselőivel tartott találkozón megígérte: önként távozik tisztségéből, ha egyenesbe jutnak a márciusi földrengés és szökőár helyreállítási munkálatai.









Schmitt Pál születésnapi buliba megy

Giorgio Napolitano olasz államfő meghívására Schmitt Pál államfő kétnapos római látogatás keretében csütörtökön részt vesz az Olasz Köztársaság nemzeti ünnepén, vele párhuzamosan pedig Rómában tárgyal Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is.


Találkozna a tálibok vezetőjével az amerikai különmegbízott

Találkozna Mohamed Omar mollával, a tálibok vezetőjével még az Afganisztánban harcoló amerikai erők júliusban megkezdődő létszámcsökkentése előtt Marc Grossman, az Egyesült Államok afgán-pakisztáni különmegbízottja - jelentette szerdán pakisztáni forrásra hivatkozva az AP hírügynökség.



Hasmenésjárvány: nőtt az áldozatok száma

Szerda esti adatok szerint már 16 áldozata van a németországi hasmenésjárványnak. A fertőzés gyors ütemű terjedésére utal az is, hogy 24 óra alatt mintegy ötszázzal nőtt, és már több mint kétezret tesz ki a megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma.


Mladic együttműködő volt fogdába érkezésekor

Rendkívül együttműködő volt Ratko Mladic háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok, amikor megérkezett a hágai Nemzetközi Törvényszék büntetés-végrehajtási intézményébe - tudatta szerdán az NT törvényszéki írnoka.





Egyre nagyobb a világban a társadalmi egyenlőtlenség

Egyre jobban fokozódik a társadalmi egyenlőtlenség a világon, amihez hozzájárul a korlátlan növekedés eszméjéhez való ragaszkodás - hangzott el a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által Genfben rendezett 100. Munkaügyi Értekezlet szerdai megnyitóján.



Sertéspestis ütötte fel a fejét Litvániában

Sertéspestis megbetegedések miatt Litvánia betiltott az élő sertés exportját. A litván állategészségügyi szolgálat szerint az ország középső részén egy 16 ezer sertést nevelő gazdaságban tört ki a járvány.


Az évtized végéig kell kialakítani az egységes európai légteret

Egységes európai légteret kell kialakítaniuk a tagállamoknak 2020-ig, s az erről szóló tárgyalások már folynak például a NATO és az unió között - mondta Talla István, a NATO Légiforgalom-szervezési Főbizottság elnöke szerdán a fővárosban a bizottság tavaszi ülése után tartott sajtótájékoztatón.