„Az orosz börtön rosszabb, mint a halál” – szökésének részleteiről beszélt az Oroszországban letartóztatott újságíró
Jekatyerina Barabas április végén hagyta el hazáját, és Franciaországba menekült.
Jekatyerina Barabas április végén hagyta el hazáját, és Franciaországba menekült.
Három embert is letartóztattak a történtekkel összefüggésben.
Bárki is tette, tudta, mit csinál – mondta Óscar Puente.
A Nobel-díjas közgazdász úgy ítéli meg a The Timesban közölt cikkében, hogy Donald Trump amerikai elnök olyan kereskedelmi háborúba kezdett, amely meghatározhatja a dolgok menetét az egész 21. században. Ám a jelek szerint ebben a küzdelemben Pekingnek jobb ütőkártyái vannak.
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint fennáll a veszélye, hogy az odaküldött migránsokat visszaszállítják azokba az országokba, ahonnan elmenekültek.
Több hasonló eset is történt az elmúlt fél évben.
Ez lett volna a fénypontja a közös hadgyakorlatnak.
A terv szerint az izraeli hadsereg a rajtaütések helyett a területek elfoglalására koncentrál majd.
A nő stabil állapotban van, és jó úton halad a rehabilitáció felé.
Kelemen Hunor szerint a szélsőjobboldali George Simion nemcsak az ott élő magyarokra, hanem egész Romániára veszélyt jelentene.
A jó helyismerettel rendelkező Ariel Beramendi a Guardianben elemzi a helyzetet a pápaválasztás előtt. Orbán a médiapolitikájában ügyel a törvényesség látszatára, az őt követő Trump még arra sem. A szélsőjobbnak megvan az oka, hogy a vámháború miatt féljen a Trump-hatástól. Meloni olasz kormányfő sikeres politikáját annak köszönheti, hogy nem másolja Trumpot és Orbánt. Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Témák és vélemények a világsajtóból.
A börtönben az USA legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőit tartanák fogva.
A második forduló Simion és Bukarest volt független főpolgármestere, Nicusor Dan között fog eldőlni.
Ennek többségét a csehek által vezetett kezdeményezés szállíthatja.
Az amerikai elnök a tekintélyuralmi magyar vezető modelljét követi, amikor kiterjeszti befolyását a médiában – fejti ki Adam Klein, a New York-i Pace Egyetem kommunikációval és médiával foglalkozó tanára a nonprofit Conversation honlapján, amely tudományos igényű elemzéseket közöl.
A tettesek bűnszervezetekkel kapcsolatban álló rivális bányászok voltak.
A nyertes jelölt a közvéleménykutató szerint több mint 30 százalékot kapott.
Egy bérelt autóval menekülhetett el a helyszínről, de egyelőre se a járművet, se a bűncselekményhez használt fegyvert nem találja a rendőrség.
Az amerikai elnök elmondása szerint csak tudatosan szórakozott az „álhírmédiával”, amikor korábban a három ciklusról beszélt.
A Georgescut váltó Simion vezette a közvélemény-kutatásokat a vasárnapi első forduló előtt.