„Ding-dong! Meghalt a boszorkány, meghalt a gonosz boszorkány!” – így örül Orbán vereségének az EUobserver szerzője
A rossz magyar álomnak vége, üdv, itthon! – írja Andrew Rettman.
A rossz magyar álomnak vége, üdv, itthon! – írja Andrew Rettman.
hvg360
Putyin embere szerint ez csak felgyorsítja az Európai Unió felbomlását.
HVG
A szlovák miniszterelnök máris kijelölte az együttműködés irányait.
HVG
Andrij Szibiha külön kiemelte: nyitottak arra is, hogy együttműködjenek Magyar Péterrel a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása érdekében.
HVG
A Pulitzer-díjas történész-újságíró szerint a magyar választás eredménye megmutatta, nem igaz, hogy ha a szélsőjobb egyszer győz, akkor az idők végezetéig irányíthatja a politikát.
HVG
A német lap szerint történelmi hatalomváltás következett be Magyarországon.
HVG
Közép-európai idő szerint délután négykor kezdődik az amerikai akció. Az olajárak rögtön megint kilőttek.
HVG
Trumpot és Putyint is elszomoríthatja a magyar választások eredménye.
HVG
A kampányzárón úgy jelent meg, mint egy uralkodó, aki látja eljönni a végzetét.
HVG
Nem árt, ha készül az Unió, mert nemcsak Magyarországon fenyeget a veszély, hogy a „hazafias populisták” szélesre tárják az ajtót a globális amerikai és orosz uralmi törekvések előtt.
HVG
A kritikus hangok elhallgattatása nem sikerült, viszont felszította a kuruc szellemet a lakosságban.
hvg.hu
Az Egyesült Államok elnöke szerinte túl nagy kockázatot jelent ahhoz, hogy a haderő főparancsnoka maradjon, különösen azért, mert hozzáfér az amerikai nukleáris fegyverekhez.
HVG
Orbán Viktor nem megújítja a jobboldaliságot, hanem szétveri, Magyarország pedig a kommunista pártállam tökéletes tükörképe lett a keze alatt. Van olyan külföldi elemző, aki arra figyelmeztet, Magyar Péteről se várjunk sokat. Nemzetközi lapszemle.
HVG
Az amerikai haditengerészet minden, a szorosba belépő, vagy onnan kilérő hajót megállít.
HVG
Nem hozott áttörést az 1979-es iszlamista forradalom óta legmagasabb szintű és több mint egy évtizede az első közvetlen párbeszéd az USA és Irán között. Egyelőre nem világos lesz-e folytatás, és az sem, hogy veszélybe került-e a kéthetes tűzszünet. J.D. Vance amerikai alelnök szerint Irán hajthatatlan volt a nukleáris kérdésben, a Hormuzi-szorost nem említette. De mintha az USA megkezdte volna a tengeri átjáró katonai biztosítását.
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök. Az iráni média az amerikaiak észszerűtlen követeléséről ír.
HVG
A férfi a támadás során azt üvöltözte, hogy ő „Lucifer”.
HVG
Hasonló helyzetből, de különböző úton ért el a csúcsra két kínai-amerikai sportoló, Alysa Liu és Eileen Gu, akik a téli olimpián találták magukat a világ két vezető hatalma közti versengés középpontjában.
Április 19-én tartanak parlamenti választásokat Bulgáriában, egyre több jel mutat az orosz hátterű dezinformációs beavatkozásra. Az EU szerint fokozott figyelemmel kell követni, hogy tisztességes és szabad választásokat lesznek-e Bulgáriában
A háború kitörése óta először. Források szerint a művelet célja az volt, hogy növeljék a kereskedelmi hajók átkelésének biztonságát.
HVG