Készül az egységes Európai Szabadalom

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön abban, hogy 25 tagállam úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat - jelentette be a brüsszeli ülésen az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.


Líbia fontolóra veszi, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Franciaországgal

A tripoli amerikai nagykövetségtől származó üzenet szerint az egyik Kadhafi-fiú rendszeresen megcsapolt egy kőolajvezetéket. A francia és a brit kormány csütörtökön közölte, hogy Líbia legitim képviselőjének, hivatalos tárgyalópartnernek ismerik el a Átmeneti Nemzeti Tanácsot. Erre reagálva Líbia közölte: elgondolkodnak azon, megszakítsák-e a kapcsolatot Franciaországgal.



MSZP-s EP-képviselők állásfoglalása a médiaügyi EP-határozatról

Az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalása, amely a magyar médiatörvények további módosítására szólított fel, nagyon fontos politikai figyelmeztetés, amelyet az Orbán-kormánynak komolyan kell vennie - hangsúlyozta nyilatkozatában Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője .


Jön a horvát Tesco

Valószínűleg felvásárlással hamarosan piacra lép Horvátországban is a Tesco kiskereskedelmi lánc, amely praktikusan Magyarországról láthatja el üzleteit - nyilatkozta a horvát kereskedelmi szövetség elnöke csütörtökön.



Magán kezdi a takarékoskodást az új ír kormány

Az ír miniszterelnök brüsszeli útja előtt nyomatékosította az új kormány takarékossági szándékait. Enda Kenny csütörtök este találkozik először José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, pénteken pedig az eurózóna vezetőivel.




Nem ülésezik a román parlament március 15-én

Az előző években kialakult szokáshoz híven az idén sem ül össze a román törvényhozói testület március közepén, hogy a magyar képviselők és szenátorok Erdély-szerte részt vehessenek az 1848-49-es magyar szabadságharc munkanapra jutó évfordulója alkalmából sorra kerülő ünnepségeken.


Policy Solutions: példa nélküli kritika az EU-ban

Ritka, de nem egyedülálló az Európai Unió történetében, hogy egy tagállamot bíráló állásfoglalást fogadnak el; a magyar kormányt most "rótta meg" így először az Európai Parlament (EP) a 2004-es magyar EU-csatlakozás óta - állapította meg gyorselemzésében a Policy Solutions, miután az EP a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg csütörtökön Strasbourgban.





Líbia: Párizs hivatalosan elismerte az Átmeneti Nemzeti Tanácsot

Franciaország csütörtökön "a líbiai nép egyetlen legitim képviselőjeként" elismerte az ellenzéki Átmeneti Nemzeti Tanácsot és hamarosan nagykövetet küld a Kadhafi-rezsim elleni fegyveres felkelés központjának számító kelet-líbiai Bengázi városába - jelentette be a francia elnöki hivatal.