Átszakadt a gát Tőketerebes mellett
Gátszakadás történt kedden az Ondava folyón a kelet-szlovákiai Tőketerebes mellett, a nagy mennyiségű víz veszélyezteti a várost.
Gátszakadás történt kedden az Ondava folyón a kelet-szlovákiai Tőketerebes mellett, a nagy mennyiségű víz veszélyezteti a várost.
Éhségsztrájkba kezdett Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás, a Jukosz egykori főrészvényese tiltakozásul az ellen, hogy hétfőn újra három hónappal meghosszabbították a vizsgálati fogságot számára és volt üzlettársa, Platon Lebegyev számára.
Gránátokkal és lőfegyverekkel támadtak meg ismeretlen elkövetők egy televíziós székházat hétfőn a nyugat-mexikói Nayarit szövetségi államban.
Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico.
A thaiföldi ellenzék vezetői elfogadták kedden, hogy a parlament felsőházának közvetítésével kezdjenek ismét tárgyalásokat a kormánnyal. A kabinet ugyanakkor elutasította a vörösinges tüntetők tűzszüneti felhívását.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát kedden az afgán fővárosban, a támadás célpontja feltehetően egy NATO-járműoszlop volt; az áldozatok számáról ellentmondó hírek érkeznek.
A nigériai kábítószer ellenes hivatal közölte hétfőn, hogy letartóztattak egy helyi politikust, aki két kiló kokaint nyelt le, hogy kicsempéssze az országból.
Egy nagystílű bolíviai kábítószer-kereskedő testőre volt az a három szerb, akiknek golyók lyuggatta holttestét a hét végén találták meg a dél-amerikai országban - jelentette a belgrádi média.
Gyermekeiket babakocsiban toló kismamák tüntettek hétfőn Romániában a munkaügyi minisztérium előtt a gyermekgondozási segély tervezett csökkentése miatt.
Tűzszünetet javasolt a thaiföldi kormánynak hétfőn a vörösinges tiltakozók egyik vezetője.
Fákat döntött ki a viharos szél Ausztria keleti részén, a Morva folyón az osztrák-szlovák határon árvízkészültséget hirdettek ki hétfőn.
A NASA egyik korábbi vezetője, George T. Whitesides irányítja majd vezérigazgatóként Richard Branson brit milliárdos űrturisztikára szakosodott vállalatát, a Virgin Galacticet – jelentette be a cég hétfőn. A társaságnál eddig 335 turista váltott jegyet űrutazásra – részben elővételben - összesen 65 millió dollár értékben.
Elutasította a német államfő hétfőn egy volt szélsőbaloldali terrorista, Birgit Hogefeld második kegyelmi kérvényét.
Maoista lázadók robbanthattak fel egy rendőrökkel és civilekkel teli buszt Indiában, legkevesebb negyvenen életüket vesztették.
Robbanás történt egy észak-törökországi szénbányában hétfőn, a detonáció következtében mintegy 25 bányász a föld alatt rekedt - közölte Ömer Dincer munkaügyi miniszter.
Az izraeli hatóságok megtagadták az országba való belépést Noam Chomsky amerikai nyelvészprofesszortól és filozófustól, aki hétfőn a Ramallah közelében, palesztin területen működő Birzeit Egyetemen tartott volna előadást.
Az élet másolta a mozit: valódi tornádó pusztított azon a fairfaxi farmon, amely annak idején a Twister című katasztrófafilm egyik helyszíne volt.
Türelmét vesztve, az éhségsztrájk fegyveréhez folyamodott a dél-szibériai Altaj traktorgyár 160 dolgozója, remélve, hogy így hozzájuthat december óta elmaradt béréhez.
Christiana Figueres Costa Rica-i diplomata lesz a klímaváltozási ügyekért felelős új vezető az ENSZ-nél - jelentette hétfőn a Reuters hírügynökség.
Malina Hedvig nem hazudott, amikor 2006-ban azt mondta, hogy Nyitrán megtámadták - állítja Jozef Hasto szlovák pszichiáter abban a hétfőn nyilvánosságra került nyílt levélben, amelyet Robert Kalinák belügyminiszternek küldött.