Fico pofonjai
Balázs Péter külügyminiszter alighanem eltévedt a diplomácia rengetegében, amikor a minap úgy nyilatkozott, az államelnök beutazásának megakadályozása kizárólag Sólyom László személyét érintő méltatlan eljárás.
Balázs Péter külügyminiszter alighanem eltévedt a diplomácia rengetegében, amikor a minap úgy nyilatkozott, az államelnök beutazásának megakadályozása kizárólag Sólyom László személyét érintő méltatlan eljárás.
Hat napon keresztül súlyos alvásmegvonást alkalmaztak a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) munkatársai 2007 második felében egy terrorizmus gyanújával fogva tartott őrizetessel szemben az amerikai kormányzat jogászainak külön engedélyével - derült ki a héten közzétett belső CIA-jelentésből.
A kubai televízió szerdán újabb Fidel Castróról készített videofelvételeket mutatott be, pontosabban annak a felvételnek a hosszabb változatát tárta a nyilvánosság elé, amelyet már vasárnap is sugárzott.
A brazil egészségügyi minisztérium szerdán nyilvánosságra hozott legfrissebb adatai szerint 557-re emelkedett a dél-amerikai országban az új típusú influenza következtében meghaltak száma, ami azt jelenti, hogy a világon eddig Brazíliában oltotta ki a legtöbb ember életét a halálos kór.
Egy ismert elméleti fizikus szerint a tudományos-fantasztikus filmeken látható különleges eszközök és technológiák jelentős része megvalósítható, csak idő kell hozzá.
Bosznia középső részén, egy szakadékban szakértők megtalálták egy 1992-es tömegmészárlás 59 muzulmán, illetve horvát áldozatának földi maradványait - jelentették be szerdán hivatalosan.
Szigorúbb elbírálás alá esnek a jövőben Olaszországban a homofób cselekmények, ha az olasz parlament elfogadja azt az előterjesztést, amelyet az ellenzék nyújtott be szerdán.
Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete szerint nem zárja ki a magyar nyelv használatát az országában az államnyelvről elfogadott törvény. A nagykövet így válaszolt Babák Mihálynak, a szlovák nemzetiségek által is lakott Szarvas város polgármesterének arra a korábbi levelére, amelyben azt írta a nagykövetnek, hogy szerinte az új szlovák nyelvtörvény gyakorlatilag kizárja a magyar nyelv használatát Szlovákiában.
Kisebbek lettek a jegesmedvék az elmúlt száz év alatt - derül ki a Journal of Zoology szaklapban megjelent tanulmányból.
A marhák jelentette veszélyre hívta fel a figyelmet a brit gazdák legnagyobb szakszervezete, miután az idén már négy embert öltek meg tehenek vagy bikák.
Kezdenek nyugtalankodni az Európai Unió vezetői az újra feléledt magyar-szlovák viszály miatt - írta a Le Soir című belga lap a pénteki diplomáciai incidensről szóló szerdai cikkében.