Ugyan a tárgyalás zárt, az újságírók egy rövid időre megpillanthatták a Wall Street Journal munkatársát, akit húsz évre is börtönbe zárhatnak, ha bűnösnek találják.
A hírügynökség cikke EU-s illetékeseket és diplomatákat is megszólaltat: van, aki szerint Magyarországnak érdeke, hogy sikerrel menjen le a soros elnökség időszaka, van aki pedig azt állítja, Orbán egyetlen célja, hogy megszerezze a befagyasztott EU-s pénzeket.
A bíróság emellett arra is kötelezi az izraeli kormányt, hogy vonja meg a támogatást minden olyan vallási iskolától, vagyis jesivától, amelynek a diákjai nem vonulnak be katonának.
Belgium, amely vasárnap átadja az EU soros elnökségét a magyar kormánynak, több lehetőséget is felvetett a magyar fél elszigetelésére, írja a Financial Times. Trükköt eszelt ki Ukrajna támogatása ügyében az EU többsége a magyar kormánnyal szemben, erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Presse ír. Az osztrák szociáldemokraták elnöke szerint az Orbán-kormány jogot sért, amikor elutasítja, hogy a menekültek a határon kérjenek menedéket. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság az ősszel másodszor is előveszi a keresetet, amelyek magyar holokauszt-túlélők, illetve örököseik nyújtottak be a magyar állam és a MÁV ellen, írja az AP. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Hivatalosan ma kezdődnek Luxemburgban a csatlakozási tárgyalások Kijevvel, ám a magyar kormányfő jelezte: egyáltalán nem ért egyet az előirányzott folyamattal. A Neue Rhein Zeitung után ezúttal a Funke Médiacsoport egy másik lapjának, a Berliner Morgenpostnak nyilatkozott, miután személyesen is felkereste a szerkesztőséget.
Az orosz–iráni–kínai-együttmozgás óriási feladat elé állítja az USA-t és a NATO-t, el kell venniük a diktátorok kedvét az újabb agressziótól, de úgy, hogy ne legyen belőle világméretű konfliktus, írja az osztrák lap elemzése.