Új Szó: a szlovákoknak egy üres figura való elnöknek

Minden országnak olyan elnöke van, amilyet megérdemel. Ez az ország egy erőtlen, nacionalista, üres figurát érdemel. Olyat, aki öt éven át élvezte az elnöki tisztség minden előnyét, autóversenyzett, hokimeccsre járt, dadogott, marhaságokat beszélt, szorgosan teljesített mindent, amit a ház ura, Robert Fico megkövetelt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn.




Jobboldali győzelem a macedóniai elnökválasztáson

Nagy fölénnyel nyert Gjorge Ivanov, a jobboldali VMRO-DPMNE (Belső Macedóniai Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) nevű kormánypárt jelöltje a vasárnapi macedóniai elnökválasztás második fordulójában a szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottsága alapján.


Több ezren pályáznak Angela Merkel helyére

A határidő lejártáig több mint 2500 pályázó jelentkezett a ZDF német közszolgálati televízió "Ich kann Kanzler" (Én is lehetek kancellár) című műsorába, a versenyben politikai tehetségükről adhatnak számot a jelöltek.









Tibet újra várja a turistákat

A hét vége óta ismét "nyitva" áll a külföldi látogatók előtt Tibet, amelyet Kína februárban és márciusban a tibeti felkelés 50. évfordulója miatt zárt le a turisták elől.



A válság miatt eddig 132 útvonalat töröltek a légitársaságok

A globális válság miatt megszorításokra kényszerülő európai légitársaságok a német Welt am Sonntag értesülései szerint 132 útvonalat töröltek menetrendjükből az elmúlt egy évben. A lap a Jet Republic magán légitársaság egy tanulmányára hivatkozva közölte az adatot.


Észak-koreai rakéta: az ENSZ aggódik, Kína nyugalomra int

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap elítélte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata ellenére Észak-Korea rakétaindítást hajtott végre. Az amerikai haderő szerint nem sikerült pályára állítania a műholdját a kommunista országnak.




Rossz nyelvtudása borította ki a binghamptoni lövöldözőt

Állása elvesztése és a gyenge nyelvtudása okán elszenvedett megaláztatások miatt borult ki az a férfi, aki 13 emberrel végzett a New York állambeli Binghamtonban, egy bevándorlókat segítő civil szervezet épületében - mondta el szombaton a város polgármestere és rendőrfőnöke.