Orosz vélemények a Nabucco vezetékről

Az Oroszországtól való energetikai függőség csökkentése mellett lépnek fel már olyan országok is, amelyek régen partnerei Moszkvának a Dél és az Északi Áramlat gázvezetékek építésében. Így Németország és Magyarország is jelezte, hogy kész részt venni konkurens projektekben, s szakértők szerint elkerülhetetlen Oroszország európai gázpiaci részesedésének csökkenése - írta a Kommerszant című orosz üzleti lap kedden.


Megszöktek a Zogaj-gyerekek Debrecenből

Megszökött a debreceni menekültotthonból Ausztria leghírhedtebb menekült családjának három gyermeke, a 18 éves Alfred Zogaj, s két kistestvére, a 9 esztendős Albin és a 8 éves Albona, s csatlakoztak a Felső-Ausztriában tartózkodó nővérükhöz és édesanyjukhoz.


Dinnyés magyarok, drakulás románok, szivárványos papok - fotógaléria

Az Európai Unió egyes tagországairól kialakult sztereotípiákat, azaz - szótári megfogalmazással - felszínesen általánosító véleményeket kifigurázni kívánó kiállítás nyílt Brüsszelben, a legfontosabb döntéseket hozó Tanács épületében, és már az első reakciókból látni lehet, hogy nem szerzett osztatlan lelkesedést.


Értetlenül állnak a tudósok a grönlandi gleccserek előtt

Az egyes grönlandi gleccsereknél megfigyelt visszahúzódás csupán ideiglenes válasz lehet a klímaváltozásra, és semmilyen következtetést nem lehet belőle levonni a szigeten található jégmezőik csökkenésének jövőbeli mértékére - vélik brit tudósok.


Megindult az orosz gáz Európa felé, de a viszály még folytatódik

Megindították az orosz gázt legelőször a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől az ukrajnai Orlovka mérőállomás felé, legelőször a Balkán irányába, közép-európai idő szerint 8 órakor, ám az orosz szakértők egyhangúlag úgy ítélik meg, hogy ezzel az orosz-ukrán gázviszály még nem ért véget.



"Ha szeretitek Obamát, mutassátok meg, mennyire"

Barack Obama megválasztott amerikai elnök jóvá fogja hagyni a Pentagon összesen 30 ezer fős afganisztáni csapaterősítésről szóló tervét, de csak azért, hogy az új kormányzat időt nyerjen az ottani háború újraértékeléséhez - írta keddi számában a The Washington Post.



Két Google-keresésből már teát is főzhetnénk

Két Google-kereséssel annyi szén-dioxidot szabadítunk fel, amennyi egy teáskannányi víz felforralásához szükséges, állítja a Harvard Egyetem egyik fizikusa. A tizenöt grammnyi CO2-kibocsátás mögött az az árammennyiség áll, amivel a szerverek és saját számítógépeink működnek a keresés időtartama alatt.


A gázhelyzet miatt nem találkozott Juscsenko Sólyommal

A budapesti ukrán nagykövetség szerint "az orosz földgáz Ukrajna felé szállításával kapcsolatban kialakult helyzet miatt" mondta le Viktor Juscsenko hétfői magyarországi látogatását. Ezt Dmitro Tkacs nagykövet közölte.


Van-e szmogriadó Európa más országaiban?

A légszennyezettség problémáit, a szmogveszélyre vonatkozó figyelmeztetéseket és a káros anyagok koncentrációjának mérsékléséhez szükséges intézkedések körét eltérően közelítik meg Európában, s ennek megfelelően a szmogriadó is más-mást jelent a kontinens nagyvárosokban: a különbözi jogszabályi háttérnek megfelelően a korlátozó intézkedések is változatosak, egyes helyeken csak tájékoztató jellegűek a helyi hatóságok lépései, néhol pedig teljesen elmaradnak.



Sürgetik a Nabucco-projektet

Még az idén meg kell születnie a befektetési döntésnek a tervezett Nabucco-gázvezeték megépítéséről, ezt várja a beruházás kivitelezésére alakult konzorcium ügyvezetője, kiváltképp az ismét kirobbant ukrán-orosz gázvita fényében.


Rendőr az injekciós pedofil

A rendőrség munkatársa az a körözött pedofil, aki tavaly a kelet-ukrajnai Donyeck megye területén 15 gyermeket erőszakolt meg, miután injekciót adott be nekik.


Bush utolsó sajtótájékoztatója

A nyolc nap múlva hivatalából távozó George Bush amerikai elnök hétfőn megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját, és egyebek között a gázai válságról, a gazdaság helyzetéről és Irakról beszélt.



Kedd reggel 8-kor indulhat a földgáz

Ha semmi sem jön közbe a gáztranzit-ellenőrzés megvalósításában, közép-európai idő szerint kedd reggel 8:00-kor újraindulhat a gázfolyam, idézte az orosz Gaprom gázipari vállalat vezérigazgató-helyettesét, Alekszandr Medvegyevet hétfő délután a Reuters és az ITAR-TASZSZ hírügynökség.



Stabil és korlátozásmentes Kárpátalja földgázellátása

Hivatalos tájékoztatás szerint stabil Kárpátalja gázellátása, az energiahordozó fogyasztását sehol nem korlátozzák lényegesen a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében. A "nem lényegesnek" minősített korlátozás a távfűtést érinti.


Az EU betiltaná a plazmatévéket

A nagy mennyiségű energiát fogyasztó tévékészülékek betiltásával folytatná a szén-dioxid-kibocsátás elleni harcát az Európai Unió.