Közalkalmazotti bérek: botrány Romániában

Az Országos Energiafelügyelet (ANRE) élére az RMDSZ által ültetett Olosz Gergely lemondott tegnap késő este tisztségéről, miután a sajtóban napok óta folyik az állami felügyeletek, minisztériumokhoz alárendelt hivatalok, ügynökségek vezetőinek bér-botránya.


Bush: az amerikai kormány beszáll a bankokba

Az amerikai kormány hozzáfog a pénzintézeti részvények vásárlásához, hogy segítsen kiolvasztani a befagyott hitelpiacokat, ösztönözze munkahelyek teremtését és a gazdaság növekedését – jelentette be George W. Bush amerikai elnök kedden.





A hatodik űrturista a Nemzetközi Űrállomáson

A Szojuz TMA-13 űrhajó kedden, a tervezett magyar idő szerinti 10.33-nál néhány perccel korábban csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz - közölték a Moszkva melletti repülésirányító központban (CUP).





Az oligarchák is megégették magukat a válságban

Narancsszínű Porsche kocsija mellett állva Jevgenyij Csicsvarkin jó arcot vág a balszerencséhez. El kell azonban ismernie, hogy a válság nyomán "ötször olcsóbban" adta el cégét, a mobiltelefonok kereskedelmében piacvezető Eurosetet, mint amennyit korábban ért.


Leállították a devizahitelek folyósítását az osztrák bankok

Hétfőtől leállították az Ausztriában roppant népszerű devizahitelek folyósítását, arra hivatkozva, hogy a hitelek majdani kiegyenlítésére szolgáló befektetési alapok, életbiztosítási konstrukciók veszítenek értékükből, a hitel lejártakor esetleg nem fedezik majd a kölcsönt.




Litvánia: a jobbközép Haza Szövetsége vezet

Az előzetes eredmények szerint egy jobbközép ellenzéki párt nyert és összesen nyolc párt került be a litván törvényhozásba a választás első, vasárnap tartott fordulójában. Az ignalinai atomerőmű sorsáról tartott népszavazás pedig megbukott.




Lehallgatás: ha a kormány csinálja, már nem bűn?

Új törvényjavaslat kavarta fel Anglia életét. A kormány bejelentette: olyan kémrendszeren dolgoznak, amely minden brit állampolgár e-mailjeit, internethasználati szokásait és telefonbeszélgetéseit követi. A rendszer 12 milliárd fontba kerülne, a GCHQ lehallgatóközpont már egymilliárd fontot kapott is a kezdeti stádium finanszírozására.




Több ezren blogolnak a szegénység ellen szerdán

A másodszorra megrendezett Blog Action Day során a különböző műfajú webes naplók szerzői egyetlen témáról publikálva igyekeznek felhívni a figyelmet égető társadalmi problémákra. Idén a középpontban a szegénység áll.